Aki naivul azt képzelné, hogy 32 éves pusztító fogyás közben vagy után felelősen és a kötelező alapossággal szembenézett az okokkal a hazai tudomány – demográfia, közgazdaság, szociológia, politológia, sajtó, politikai gyakorlat, szociálpolitika -, az bizony téved. Még az okokat érintő részletkérdések bogozgatására is ritkán szánta el magát valaki, mélyreható feltárásra – ezt határozottan le kell szögeznem – nem történt kísérlet, ködösítésekre viszont akárhányszor.
A probléma „komplex”, „bonyolult”, „összetett”, „alaposan elemeznünk kell” – mondogatta a tudomány tíz-húsz-harminc éven keresztül, de nem tudok róla, hogy valaha is nekilátott az elemzésnek, a nyilvánosság elé legalábbis nem került átfogónak és alaposnak mondható elemzés.
Ami viszont az egyenirányított sajtómonopóliumot illeti, az igazán sokat igyekezett tenni a közvélemény eltájolásáért, félrevezetéséért. Kitérek még rá, itt csak egyetlen példa a Népszabadságból a ködösítő nyegle felületességre: „…Elfogadott tétel, hogy a szegényedés népszaporulatot okoz.” „Segíteni azonban anyagiakkal nem lehet. Már csak azért sem, mert a világ minden valamennyire is tájékozott szakértője szerint az életszínvonal… emelkedése… a csökkenő termékenység irányába” hat. „Nem tehetjük meg, s hiába is tennénk, hogy mások életszínvonalát leszállítjuk, hogy a gyerekesekét megemelhessük.” Nos, a politika azóta is sokat tett a gyermekes családok megnyomorításáért – vajon Pintér István receptje szerint, a jobb szaporulat érdekében? (Én azért „a világ minden valamennyire is tájékozott szakértőjével” szemben megkockáztatom: általában nem attól kevés a gyerek a magasabb jövedelműeknél, hogy jól élnek. Ne cseréljük össze az okot az okozattal. Minthogy általában attól élnek jól, hogy kevés a gyerek.)
És mennyi lapítás, sunyítás, mellébeszélés, népesedési katasztrófánk sűrű ködökbe burkolózó okairól! Nemrégiben egy tanulmány végső következtetéseként olvashattam: nem tudhatunk bizonyosat az okokról – s akkor szántam el magam az alábbi leltár gyűjtögetésére.
Eszem ágában sincs, hogy olyasmire vállalkozzam, ami tudományos kutatóintézeteknek is évekre adna munkát. Hangsúlyozom: ez a leltár csupán meglévő jegyzeteimből állt össze, tehát hevenyészett, s az elemzést is nélkülözi (noha a későbbiekben egy-egy tételére részletesebben is kitérek).
Szándékom szerint csak olyan okot vettem be a leltárba, amely társadalmi érvényű, megítélésem szerint százezres nagyságrendben érinti, befolyásolja a szülési kedvet, a családtervezést – vagy egyéb, a születéseket, a vetéléseket meghatározó ok.
Szeretném végleg eloszlatni az okokat befelhőző misztikus ködöket. Látni fogjuk: szigorú okai vannak népesedési katasztrófánknak, olyannyira bőséggel, már azon kell csodálkoznunk, hogy egyáltalán születik még gyerek Magyarországon…
A számozás a hivatkozást egyszerűsíti.
1. A termelésközpontú családot leváltotta a fogyasztásközpontú. (Lásd: Legfontosabb jellemzők c. fejezet.)
Akik bérből-fizetésből élnek, érdekük, hogy minél kevesebben osztozzanak a jövedelemből. Anyagi szempontból legjobban járnak, ha gyerekkel egyáltalán nem is kell osztozniuk.
2. Andorka Rudolf idézi J. C. Caldwellt, aki szerint a családtípus váltásával „a vagyon nemzedékek közötti áramlásának iránya" megfordul. A termelésközpontú családban előnyös volt a szülőknek a gyermek, ott a javak, a szolgáltatások az idősebbek felé áramlottak. A bérből-fizetésből élőknél viszont a szülőknek kell többet adniuk, költséget is, időt is, munkát is, érzelmet is. Sokan még öregkorukban sem kapnak a gyerekeiktől ellátást, még akkor is ők adnak - ahogy a nyugdíjból telik.
3. A termelésközpontú családban a gyerek olykor már 4-6 éves korától segítségnek számított, 12-13 éves korától pedig már a családbeli munkáskezet szaporította. A bérből-fizetésből élőknél a gyerek általában 18-20 éves koráig - eltartási teher.
4. Tudományos intézet közvélemény-kutatása szerint: azoknak az aránya, akik szerint a három, sőt a két (!) gyerekes családok is sokgyermekeseknek tekinthetők, nyolcnál kevesebb osztályt végzett 17%, nyolc osztályt 26%, középiskolát végzett 33%, egyetemet, főiskolát 42%. - Teljességgel világos ezekből a számokból, hogy az iskolai nevelés, a tananyag valamiképp családellenes, gyerekellenes hatásokat sugalmaz - minél tovább tanul valaki, annál inkább elnyomorodik a családszemlélete? S ez nyilván hatással lesz majd családtervezésére is.
5. Holott az iskolának éppen hogy meg kellene szerettetnie a családot. Ugyancsak közvélemény-kutatás jelzi: súlyos hiányosság és az egész társadalmi életre káros hatású, hogy a családi életre nem nevel az iskola. Voltaképp érthetetlen, annyira fantasztikus: az emberi élet egyik legnagyobb - ha nem a legnagyobb - vizsgájára, élethosszig próbatélére úgyszólván semmi segítséget nem ad az iskola. Ezek után nem is meglepő, hogy a tizenévesek - kivált a fiúk - távolabbi terveiből a gyerek többnyire hiányzik.
6. A szórakoztatóipar, a pártvezérelt médiák, ifjúsági műsorok, a piaci „modernkedés" programozása masszívan házasságellenes, s a folyamatos agymosás nagyon sok fiatalra hatott. (Lásd: Élni a mának alcím alatt.)
7. Sokkal-sokkal nagyobb ma a szerepe a nevelkedésben a kényelemnek, a testi-lelki nehéz próbák, fájdalmak elkerülésének, mint bármikor ezelőtt. Sok fiatal nő egyszerűen fél a szülés fájdalmaitól, megpróbáltatásaitól. Fél a terhességtől is, teste elformátlanodásától, fél a kényszerű szexuális tartózkodás idején férje elidegenedésétől.
8. Sok a szülési rendellenesség, kétségkívül növekvő a számuk, okot ad ez is a félelemre. S ez a szülés kockázatának csak egyik fajtája, hiszen az egészségesnek szült gyermek is kockázat: hányan okoznak bánatot szüleiknek hálátlanságukkal, züllésükkel, viselkedésükkel... Ha a gyermeket megtagadók önigazolásának is tetszik ez az aggodalom - a kockázat maga vaskos realitás.
9. A „szexuális forradalom" mindennapos ingerkedéseinek, csábításainak, felkínálkozásainak, folyamatos ostromállapotának korában a legsikeresebb házasság is megtelik kósza áramokkal, feszültségekkel. Vegyük még hozzá: nem is csak sikeres házasságok vannak... Alig lehet például elképzelni önzőnek nevelt házasfelet sikeres házasságban, márpedig szaporodik az ilyen házasfél (nemcsak a szaporodó egykék miatt). Bőven van tehát ok a rossz házassági közérzetre.
Számos felmérés egybehangzóan kimutatja: igen jelentős különbség van a házasságukkal elégedettek, valamint a házasságukkal elégedetlenek termékenységi magatartása között.
10. Az átlagos házasságkötési kor nő - s ez a növekmény bizonyosan csökkenti a várható gyermekszámot.
11. Az elváltak és özvegyek újraházasodási kedve lényegesen csökkent - ez szintén a születésszámot fogyasztja.
12. Sok és egyre több a bomló családban, szeretet nélkül felnőtt gyerek, akit sokkal inkább szocializált a környezete a családi élet tagadására, mint óhajtására. Talán még az a jobbik eset, ha nem lesz belőle szülő.
13. Felszökött a válások aránya, a házasság stabilitása végképp megrendült. Maga a feminista ihletésű magyar családjog is szervezi a válásokat, robbantja a házasságokat. (Az anyák pernyerési esélye mintegy harmincszorosa az apákénak, mégsem írhatom, hogy „nőpárti" családjog, mivel a két nem „osztályharcában" nincs nyertes, csak vesztesek vannak.) Sokszorosan bizonyított, hogy a válás növekvő veszélye és a termékenység csökkenése között „szignifikáns a korreláció".
14. Hernádi Miklós írja: „A járványos gyermektelenség egyik fő oka a gyermek elvesztésétől való rettegésben rejlik. S abban, hogy két, ne adj' Isten, három gyerekkel nehezebb új partnert találni, mint eggyel vagy annyival sem. Már a házasélet, a gyermekvállalás is a válásra van tehát ’beállítva'..."
15. A hatvanas évek óta csökken a házasságkötések gyakorisága - ez egyben termékenységcsökkentő hatású.
16. Az együttélések arányában Svédország és Dánia vezet, de még ezekben az országokban is magasabb a házasok gyermekszáma, mint az együttélőké. „Ebből egyértelműen levonhatjuk a következtetést, hogy az együttélés a termékenység szempontjából nem teljesen egyen-értékű a házassággal, tehát az együttélés gyakoribbá válása a házasság rovására csökkentette a termékenységet" (Andorka).
Roussel elképzelhetőnek tart olyan társadalmat, melyben az együttélés általános családtípus. „Az állam átveheti a család termelési funkciói után az ellátási funkciók teljes egészét. A gyermekgondozási funkciókat is elvileg teljesen átvállalhatja az állam. Kérdés azonban - mondja Roussel -, hogy az ilyen csonka és instabil családokban a gyermekek szocializációja megfelelően mehet-e végbe. Hozzátehetjük, hogy az is kérdés, hogy ilyen típusú házasságokból születik-e annyi gyerek, amennyi a népesség egyszerű reprodukciójához szükséges."
Nem hiszem, hogy akár a szocializáció, akár a gyerekszám kérdéses lehetne. Mint ahogy az sem kérdéses, milyen következményekkel jár az a születésekre, hogy hazánkban is nő az együttélők száma.
17. A hetvenes évek végén Svédországban 38%-os, Dániában 31%-a házasságon kívüli születés aránya. Nálunk sokkal kevésbé termékenyek az együttélések, sőt elterjedt szokás: az együttélők megegyeznek: minden módon tartózkodnak a gyermektől.
18. A termékenység közgazdasági elmélete szerint: „a rendelkezésre álló jövedelem,
- a gyermekek haszna és költségei,
- közöttük az elszalasztott lehetőségek miatti jövedelemkiesés,
- a gyermekek felneveléséhez szükséges javak és az egyéb javak egymáshoz viszonyított árai határozzák meg a gyermekszámot" (Andorka).
„Régóta közismert tény, hogy a családok életszínvonalát minden más tényezőnél erőteljesebben befolyásolja a gyermekek száma. Vegyük összehasonlítási alapnak az egyes korcsoportok egy főre jutó fogyasztását a három vagy több gyermeket nevelő családokban. A kétgyermekes családokban ehhez képest 22 százalékkal több jut egy gyermekre és 18 százalékkal több egy aktív korú felnőttre, az egygyermekes családokban 53 százalékkal több egy gyermekre és 32 százalékkal több egy felnőttre, a gyermektelen háztartásban élő aktívak egy főre jutó fogyasztása pedig 57 százalékkal nagyobb. Vegyünk most alapul egy gyermektelen házaspárt, és bátran tegyük fel, hogy mindketten keresnek. Egy kétgyermekes házaspárnak kétszer annyit, egy négygyermekesnek háromszor annyit kellene keresnie, hogy az egy főre jutó jövedelem azonos legyen (a családi pótléktól eltekintve). A munkajövedelmek körében aligha van olyan differenciáló tényező, amely ilyen különbségeket tömegesen ellensúlyozhatna. Egy háromgyermekes igazgató fizetéséből nagy valószínűséggel kevesebbet engedhet meg magának, mint akármelyik gyermektelen beosztottja. Azonos munkakörben pedig még ritkábban adódik kétszeres vagy háromszoros különbség a legkiválóbb és a leggyengébb teljesítmény között. Nem túlzás tehát azt állítani: a javak munka szerinti elosztását legerősebben gátló tényező az, hogy a gyermekek személyes fogyasztásának 80 százalékát a munkajövedelemből kell finanszírozni" (Augusztinovics Mária).
„Jelenleg azon kell ügyeskedni, hogy egy gyerekem se legyen, akkor élek száz százalékon. Aki már egy gyereket vállal, annak az életszínvonala a gyermektelenekhez képest már csak 82 százalék. A két gyermeket vállalók kiadásaihoz az állam is hozzájárul, mégis az ő életszínvonaluk a gyermektelenekhez képest csak 72 százalék. Ha netán olyan bátor ember vagyok, hogy három gyermeket merek vállalni, és azokról megfelelően akarok gondoskodni, az életszínvonalam a gyermektelenekhez képest már csak 54 százalék" (Kováts Zoltán).
Visszatérek még a jövedelemelosztás képtelenségeire. Itt csak annyit: ez a jövőn élősködő jövedelemelosztás szinte önmagában is elég magyarázat a népesedés alakulására.
19. Ha a szülők megkeresik gyerekeik létminimumát, azt is súlyosan megadóztatják - voltaképp a családi pótlékot veszik el tőlük.
Visszatérek még az adózásra, itt csak egy példa, jellemzésül: gyermekenként a nevelési költségek után évente mintegy tízezer Ft jövedelemadót, a gyermeknevelési fogyasztási cikkek után mintegy 6600 Ft általános forgalmi adót fizetnek be a szülők - többet, mint amennyit családi pótlék címén kapnak.
20. Az infláció legkeményebben a gyerekes családokat sújtja. A gyerekholmik ára emelkedett a legmeredekebben, és közgazdasági számításokkal kimutatták: a családi pótlék emelése csak mintegy felében kompenzálta az inflációs mozgásokat. Azaz a 4-500 forintos családipótlék-emeléssel szemben 1988-ban mintegy 900 Ft volt a többlet a gyermeknevelés családbeli költségeiben.
A csecsemőruházati cikkek, gyerekágyak, járókák ára 150-300 százalékkal drágult. A három év alatti gyermekek nevelési költsége 700 Ft-tal, a középiskolás korúaké már 1200 Ft-tal nőtt.
21. Számítsuk hozzá a fentebbiek következményéhez: nálunk az anyagiak meglehetősen az értékrend csúcsára kerültek. A BBC egy riporternője, aki nyolc országban forgatott filmet a családokról, elmondta a magyar tévében: nagyon meglepte őt, és furcsállja, hogy a magyar asszonyok hangsúlyozottan anyagi okokkal indokolják, ha nem akarnak gyereket.
22. Elisabeth Dessai könyvének címlapján: „Hazánkban két jól megkülönböztethető osztály van: azok, akiknek vannak gyerekeik s azok, akiknek nincsenek. Ezeknek több a munkájuk, azoknak több a pénzük. Csodálkozhatunk-e, ha egyre több fiatal nem kíván gyereket?"
23. Hiába szorgalmazták a háromgyerekes családmodellt? - Nyilván, minthogy a kialakult életszínvonal-normák társadalmi átlagban legfeljebb is a kétgyerekes családban érhetők el, „a kettőnél több gyermeket vállaló családnak igen jelentős anyagi nehézségekkel kell szembenéznie" (Andorka). - Egyébként a hetvenes években mintegy 30%-kal ke-vesebbet fogyasztottak a három- és többgyerekes családok gyerekei egyedülálló társaiknál. 1985-ben már 40%-kal kevesebbet.
24. „Az iskolázottság és a racionális gondolkozás egyre fontosabbakká váltak. Ennek következtében a gyermeknevelés költségei emelkedtek, és a gyermekek gazdasági hozzájárulásának lehetőségei a családi költségvetéshez - csökkentek" (Notestein).
25. Az egykeresős családmodell átépült kétkeresősre - ezt is az utódlás sínylette meg.
26. A fentebb idézett életszínvonal-mutatókról szükségtelen bármit is tudni, már beépült a közgondolkozásba számítgatások nélkül is: az életszínvonal legnagyobb terhe a gyerek.
27. Ha közpénzek hovafordításáról döntenek, biztos előny a rövid távú megtérülés. A hosszú távú beruházás az „emberi tőkébe" - biztos hátrány.
28. Egy ausztráliai számítás szerint egy gyerek teljes felnevelkedésének költsége, számítva a szülői jövedelem kiesést is: 340 ezer dollár.
29. Íme, az NSZK-ban is: „...Egy háromgyerekes szakmunkáscsalád életszínvonala egyharmadát teheti ki egy szociálisan azonos helyzetű gyermektelen házaspárénak" (magánlevélből). „Sok európai országban - szögezi le az Európa Tanács népesedési szakértőinek konferenciája - a legszegényebbek mellett a leggazdagabb családok azok, melyeknek a legtöbb gyerekük van." - A középrétegek - félnek a lecsúszástól.
30. Illyés Gyula az egykéről: „Nem a szegénység az oka, hanem a szegénységtől való félelem."
31. „A pesszimista jövőkép, a depresszió, a jövedelemcsökkenés vagy - stagnálás, a társadalmi lesüllyedés perspektívája a gyerekszám-normák csökkenését idézi elő" (Andorka).
32. „Népesedésünk jövője attól függ, hogy azt a lidércnyomást, mellyel a megélhetés nehézsége népszaporodásunkra nehezedik, meg tudjuk-e szüntetni, vagy nem. Ha igen, Magyarország nagy és erős lesz, ha nem, a lassú vérzés és összezsugorodás szégyenletes jövője vár reá" - írta a század elején Ráth Zoltán. Sajnos, nem avult el, a létbizonytalanság ma is születésgátló tényező. Felmérések tanúsága szerint szem-beszökően megnöveli a gyermektelenek arányát is.
33. A világon sehol olyan összpontosítással, politikai-hatalmi besegítéssel, mint nálunk az Aczél-adminisztráció, az ifjúsági sajtó, az ifjúsági rádió- és tévéműsorok, a médiákból vezérelt ízlésterror, a dolce vita, a promiszkuitás, a vásári divatok féktelen reklámja, az elnyomorodott életű szórakoztatóipari nagymenők eszménnyé avatása stb. stb. - szemlátomást teljes erőbevetéssel - elidegenítették lányainkat az anyaságtól. Évtizedeken keresztül monopolhelyzetben züllesztett ez az adminisztráció - s zülleszt mindmáig.
34. A bérért-fizetésért dolgozó nők sokkal-sokkal kevesebb gyermeket szülnek, mint a háztartásbeliek. Egy amerikai statisztika szerint a 35 és több óráig foglalkoztatott nőknél a száz nőre jutó születésszám 168, a háztartásbelieknél kevés híján kétszerese: 321.
Az amerikai népszámlálás adatait elemezve következteti Andorka: „a részmunkaidőben foglalkoztatott nők termékenysége magasabb volt, mint a teljes munkaidőben foglalkoztatottaké". Sőt az is kitűnt: „akik sohasem végeztek kereső munkát, lényegesen több gyermekük volt, mint azoknak, akik a korábbi években keresők voltak".
Ehhez még annyit: a bérért-fizetésért dolgozó nők aránya Magyarországon világviszonylatban a legmagasabbak közé tartozik.
35. B. Gáspár Judit, F. Várkonyi Zsuzsa írja a Valóságban: „Hogy a napi nyolc-kilenc órai, esetleg váltott műszakban végzett, néha hosszú inspekciókkal tarkított munkarend az átlagnő számára egyenesen lehetetlenné teszi az intim kapcsolatok női részének ellátását, ez mindennapi tapasztalatunk. Az elfojtott, mégis működő, de ki nem elégített ösztönös vágy, hogy elsődleges kapcsolatainkat - feleségként, anyaként, idős szülő gyermekeként, barátként stb. - nemünknek megfelelően éljük át, olyan ambivalenciát teremt szakmai munkánkkal szemben is, amely nemcsak teljesítményünket rontja, hanem munkaörömünket is."
Nyilván a családi közérzetet is, a férjjel, a gyerekekkel a kapcsolatot is - és bizonyosan a szülési kedvet is.
36. Westoff szerint születéscsökkentő tényező a nők fokozódó függet-lensége, „önérdekük egyre nagyobb fokú felismerése". Pontosítanom kell: ez a rövid távú önérdekre vonatkozik, s egyben a távlati önérdek hanyagolására. Épp ezáltal születéscsökkentő tényező.
37. Nyomós ok a munkahelyek szinte diszkriminatívnak nevezhető magatartása a gyermekes anyákkal szemben. A folyamatos hátrányos megkülönböztetés érvényesül, a gyesen lévőket nem léptetik előre a bér- és ranglétrán, nincs meg a bérezés karbantartása, eltagadják előttük a kedvezményeket stb. A gyermekneveléssel is elfoglalt fiatal női munkaerő megbízhatatlannak minősül, akire nem lehet számítani, nem lehet rá nagyobb szakképzettséget igénylő munkát bízni, lenézett munkatárssá válik.
38. Tudományos kiadványból: kutatásokkal is sokszorosan igazolt tapasztalat, hogy sok kisgyermekes dolgozó anya nem érzi jól magát munkahelyén a hátrányos megkülönböztetések miatt is, de a kettős terhelést is jobban érzi, nyilván. Egy közvélemény-kutatáson 1933 nőt kérdeztek meg, s 59 százalékuk vélekedett úgy: „a kisgyermekes nők ne dolgozzanak". Ez az arány 66 százalékra nőtt azoknál, akik szerint „a munkahelyen hátrányosan ítélik meg a családanyákat". (Azért ez az utóbbi adat ne feledtesse az előbbit: az 59 százalékot.)
39. Bármilyen jelentéktelennek látszik, be kell sorolnom a fontos okok közé, olyan gyakori panasz: az anyák nem tudják a gyermekeiket kire hagyni megőrzésre.
40. A családalapítás ma önerőből igen nehéz, ha nincs meg a segítő szülői háttér, képtelen terheléssel jár. (Ahol megvan: egykék előnyben, ám a több testvér ott is hátrányos helyzetű.)
41. Az előre gondolkozó szülőt ez is visszatarthatja több gyerek vállalásától: elég lesz egynek is gyűjteni lakásra...
42. Andorka szerint születéskorlátozó ok: az óvodai zsúfoltság.
43. Az általános iskolai zsúfoltság ugyancsak születéskorlátozó ok.
44. A feminizmus által gerjesztett „nemi osztályharc" a családban s a családon kívül, a két nem egymás ellen hergelése - igen súlyos ok.
45. Távlatban voltaképp igazuk van a Zero Population Growth híveinek, az emberiség számára a zéró népességnövekedés lesz a végső megoldás, de minthogy nem Afrikában, Indiában, Kínában tevékenykednek, hanem éppenséggel a „lerobbanók" között: „A nők, mondják a gyerektelen harcosok, lerázzák a Női Misztika béklyóit, kikerülik a Bébi-Csapdát" - a jövőfogyasztók közé kell őket is sorolnom.
46. F. W. Notestein szerint: „a nők fokozatosan mentesülnek a háztartási munkától, és olyan társadalmi-gazdasági feladatokat kapnak, melyek kevésbé kompatibilisek a gyermekszüléssel."
47. A női közéleti, munkahelyi karrier szélesre tárult lehetőségeire is utal F. W. Notestein: „A gyorsan fejlődő technológia időszakában egyre többféle szakemberre van szükség, ami új alkalmakat kínál az egyéni haladás, illetve felemelkedés számára." - Nyilván ezek az alkalmak is „kevésbé kompatibilisek a gyermekszüléssel".
Abortuszra várakozó hölgy (27 éves közgazdász, máris osztályvezető, a férje külkereskedelemben dolgozik) mondja, miért nem kell neki a gyerek: „Az az igazság, hogy nem akarom föláldozni a karrierem, ezt a férjemtől sem várhatom el, a szüleink pedig fiatalosan élnek, aligha vállalnák a nörsz szerepét. Az utcának meg nem szülök."
A közéleti-munkahelyi karrier és az anyaság ellentmondása egyébként mindennapos témája a szakirodalomnak.
48. Westoff a „tömeges oktatást" említi a születésszámot csökkentő okok közt. Mások így: erősen megnőtt a magasabb iskolai végzettségű nők aránya.
49. Sajátos „osztályharcos" alapállás: „Ha az állam gyermeket kíván tőlem, előbb gondoskodjék, hogy én, mint anya, ne legyek kénytelen hivatásbeli vagy gazdasági hátrányt elviselni, s hogy gyermekkel jobb körülmények között lakjak, mint gyermek nélkül" (E. Dessai).
Jogos igények, de ön- és közveszélyes ezeket „osztályharcos" alapállással képviselni. Mert a munkahelyi sztrájk, ha nem is jár eredménnyel, edzi a sztrájkolót, s újra lehet kezdeni. Ám a nem szülés sztrájkja - önpusztítás. S a következményei már a valóságban is mérhetők.
50. Újságriport abortuszra várakozókkal. (Itt az igazi ok nem a hölgy megnyilatkozásában keresendő, hanem abban a politikában, mely az elmúlt évtizedekben a szociális kultúra ilyen iskolázott analfabétáit nevelte.)
„Nyurga, szemüveges, diáklány külsejű hölgy: - Nem akarok gyereket, nem akarok férjhez menni, nem akarom magam elkötelezni, nem akarok egy kapcsolat rabszolgájává válni! - És sorolja az elvárásait az élettel, másokkal szemben. Megértést, szabadságot, kényelmet, sportot, örömöt vár. Az élet nehézségeit igyekszik szüleire hántani, akik nagykorúsága ellenére változatlanul eltartják..."
51. Teljesen egybehangzó megállapítás: az abortuszok legalizálása egyik fő oka a születéscsökkenésnek.
52. Az „előzetes manipulációk" számának arányában romlik a magzat normális kihordásának az esélye. Márpedig az „előzetes manipulációk" az ötvenes évek közepe óta igen megszaporodtak. (Szülésznőgyógyász főorvos nyilatkozik: kimutathatóan nagy a küret kockázata, mintegy 20-25 százalékos esély van arra, hogy a műtét következtében az anya egészsége maradandóan károsodik.)
53. Nőtt a 18 éven aluliakon végzett küretek száma - a szakirodalom ezt a tényt hangsúlyozottan a születéscsökkenés okai közé sorolja.
54. Természetesen az antibébi-tabletta is a fő okok közt szerepel. Részlet egy régi cikkből, a tablettakorszak kezdetén:
„Mióta München hölgyei fogmosás után a német ipar gyártotta antibébi-pirulát is lenyelik, München statisztikai születési görbéje éles kanyart mutat lefelé; a születések csökkennek."
„Az olimpiai város megcsappant szülési kedvét vezetői megkönnyebbüléssel veszik tudomásul. Gondolják, a tanteremhiány ily módon lesz a legkényelmesebben megoldható... Tavaly ugyanis a müncheni nők csak feleannyi gyereket szültek, mint 1966-ban, sőt a milliós város egyes részein, főleg a régibb városrészekben a születési ráta a harmadára csökkent. ... Hasonló a helyzet az NSZK-ban másutt is. Hilde Kratz szociális szakértő szavaival: ’látványos felkelések, barikádok, minden összebeszélés nélkül a nők megegyeztek: a gyermekáldást megfékezzük'... A fék olyan erősen működött, hogy - legalábbis a demográfiai prognózis szerint - a német fajta veszélyeztetve van..."
55. Általában is - túl a tablettán - sokat fejlődött a „fogamzásgátlási
technológia".
56. A családtervezés fogalma egyre inkább a születéskorlátozás, a fogamzásgátlás fogalmával azonosult. Egyre biztosabbá váltak a módszerek, s igen széles körben elterjedtek, a korábban ismeretlen - sőt elképzelhetetlen - nyilvános propaganda segítségével.
57. A gyakori beavatkozás miatt általában is nőtt a meddő nők száma.
58. Az ENSZ 1968-ban, teheráni konferenciáján „a boldog házasság és a gyermekek jóléte érdekében" általános emberi jogként proklamálta - a bibliai parancs és a pápai dekrétum ellenére -: gyermeket csak a szülői szándéknak megfelelően nemzeni és szülni.
Nyilvánvalóan a politikai és vallási kényszer ellenében, a családtervezés szabadsága jegyében deklarálták ezt a jogot, ám némi csúsztatással így kelt százmilliószoros visszhangja: a házaspárok magánügye, akarnak-e gyermeket, és hányat akarnak. Elvi alapja lett ez minden lehetséges születéskorlátozásnak, szándékolt gyermektelenségnek.
Ám ez a fogalmazás így ellentmond a népek létjogának, amely pedig magasabb rendű jog, minden személyes jognál előbbvaló, példa rá a katonáskodás, minden háború, az egész történelem.
Közösségben élünk, ez határozza meg az egyéni lét feltételeit: sem a túl sok gyerek nem lehet csak a házaspárok magánügye, sem a túl kevés.
Ellentétbe került az idézett csúsztatott fogalmazás a nyugdíjjogosultsággal is. Hogyan lehet a nyugdíjjogosultságot függetlenül értelmezni azoknak a lététől, akiknek a jogigény érvényesítésre benyújtható? (Erre a képtelenségre még visszatérek.)
59. Még nagyobb hatást keltett egy még szélsőségesebbre csúsztatott s a feminizmus révén világszerte mindent elnyomó hangerővel reklámozott jelszó: a nő „szuverén joga", hogy döntsön a magzat megtartásáról vagy elvételéről, tehát: a fogamzással megindult élet kioltásáról.
Nemzedékeket neveltek erre a meggyőződésre: szuverén joguk - mindenre tekintet nélkül - voltaképp a gyilkosság.
Sok szerencsétlenséget, szenvedést okozott annak idején a szigorú abortusztilalom. Ez a másik véglet viszont olyan mérhetetlen felelőtlenség forrása lett, amely ezerszeresen több kárt okoz, olyan erkölcsi züllést s oly iszonyú károkat - kitérek még rá -, hogy ma már az is kérdés: túléli-e a civilizáció?
60. Nemzedékek nevelkedtek annak az értékrendnek a befogadására, amelynek a szórakozások, az élvezkedések - a dolce vita - foglalnak helyet a csúcsán. Ez az értékrend semmilyen távlatban nem egyeztethető össze a gyermekvállalással.
61. Ugyancsak igen előkelő helyre került - ha nem épp a legelső helyre - a modern civilizáció értékrendjében: a kényelem. Márpedig gyermek - gyermekek! - vállalását csak a kényelmi igények teljes feladásával lehet elképzelni.
62. Sematikusan: az „élvezetvallás" és az „áldozatvallás" sokat emlegetett párharcát a modern civilizáció kétségkívül az előbbi javára döntötte el. Indokolnom sem kell, hogy ez milyen összefüggésben van a termékenység csökkenésével.
63. Meglehetősen elterjedt, csaknem általános fiatal házasok körében az „élvezzük ki előbb az életet" igénye. Olyanok tehetik meg leginkább, akiknek a szülei bőven besegítenek az életbe induláshoz. Elég gyakran megesik, hogy mire elszánnák magukat a családalapításra, már késő. Vagy a házasság esik szét az élvezkedések mindennapjaiban, vagy a sokszor elhárított fogamzásra már nem kerülhet sor.
64. Félelmesen terjed, hódít a kultúrnarkó, a kultúrmorfium, egyebek közt a pornográfia, videopornó formájában is, s vele együtt a promiszkuitás, a szexuális agresszivitás, a frigiditás, az impotencia. Nyilvánvaló összefüggés a termékenység csökkenésével.
65. Mindezek erkölcsi vetülete külön tényezőnek számítható; az erkölcsi világ dimenziójában is termékenységcsökkentő „hatóanyag". Öt miniszterhez s jó néhány közéleti emberhez címzett beadványban olvasom: „Indokolható-e és hasznos-e hosszú távon a pornográfiái üzlet meghonosítása Magyarországon? Az alkoholhoz hasonlóan vajon nem pótcselekvést és lezüllést kínál-e ez is egy egész népnek? Elég nyilvánvaló, hogy összefüggés van a tragikus népesedési és válási statisztikák, valamint az állami gondozásba vett gyerekek magas aránya és egy olyan kultúra között, ahol nem érték a felelősségvállalás, hűség, elkötelezettség, anyaság..."
66. Westoff így fogalmaz: „a szexuális tilalmak eróziója" - csökkenti a születéseket.
67. Külön téma az impotencia és a frigiditás termékenységcsökkentő
hatása. Semlyén István írja:
„A gyakorlat bebizonyította, hogy a szexuális tabukat nem lehet büntetlenül megszegni. A 'felszabadított Erósz' nem ,himnikus magasságokba' emelt gyönyörűséget hoz magával, hanem épp ellenkezőleg: csökkenti a nemi izgalmat, megfoszt az igazi örömöktől... Sokat beszélnek manapság egy újonnan felfedezett határterületről, melyet az amerikaiak ISD-nek rövidítenek (Inhibited Sexual Desire - elfojtott, gátolt nemi inger). Ezen nem valamiféle alkalmi gátlást, hanem az újabban meglehetősen gyakori - férfiaknál tehetetlenséggel párosuló - teljes vágytalanságot, ingerhiányt értik. ISD mind a férfiaknál, mind a nőknél előfordulhat, de biológiai okok miatt az előbbieknél sokkal nyilvánvalóbb. A gyógyítási kísérletek sikere igen kicsi, legfeljebb 10-30 százalékos. Harold Lief philadelphiai szakorvos úgy becsüli, hogy a felnőtt amerikaiak egyötödét sújtja az ISD. Ez durván számítva legalább 35-40 millió embert jelent!"
68. A szexipar világméretű reklámdömpingje - úgyszólván naponta! - mindenkit elér. Aligha foghatná rá bárki is, hogy a családi élet javára, a szülési kedv serkentésére.
69. Itt is a szokásos képlet: a bigott prüdéria, a görcsös gátlásosság végletéből átcsapni a másik - még kártékonyabb - szélsőségbe: szabadosság, promiszkuitás, mocskos gátlástalanság. Ráadásul a „szexuális forradalom" még a nevében is valami korszerűt, modernet, haladót sugalmaz, noha messze túllendült már azon a határon, ameddig volt némi progresszív szerepe is. De még ma is a haladás aurájával hódítja, kábítja a fiatalságot - épp ezt az álprogresszív szerepét kell külön okként említeni.
70. Idegen férfiakkal, nőkkel sokkal több időt töltenek a munkahelyükön a házastársak, mint saját házastársukkal otthon. Mindez a „szexuális forradalom", a folyamatos szexuális ingerzuhany légkörében történik.
71. A „nyitott házasság" praktikus együttélési forma, egy mindig kézre eső szexuális partner biztosítására jól megfelel. Egyelőre semmi jele a stabilizálódásának, könnyen szétrobban, gyermekek vállalására, nevelésére alkalmatlannak látszik.
72. New Yorkban a Szociálbiológia c. folyóiratban közölt felmérés szerint a tipikus gyermektelen házaspárok harmincas éveik elején vannak, öt éve házasok, nagyvárosban élnek, semmilyen valláshoz nem tartoznak, anyagi biztonságuk jó. Ha megkérdezik őket a gyermektelen¬ég okáról, személyi szabadságukról beszélnek: mobilnak maradni, szabadon mozogni, utazgatni a világban.
73. Csak részben jelenti ugyanazt, mint az előbbi pont, amikor sokan azzal indokolják tartózkodásukat: „a gyerek leköt". Nem annyira a világutazásokra, az általános mozgási szabadságra értik, hanem a gyerekkel elkerülhetetlenül együtt járó mindennapos kötelmekre, kötelezettségekre.
74. Maga az üdültetés jelentéktelen motívumnak tetszik, de talán mégsem jelentéktelen az a probléma - ok? okozat? tünet? következmény? -, melyet ez az arányszám kifejez: üdültetési arány gyermekkel és gyermektelenül: 1:10.
75. Leibenstein és Oppenheimer szerint mintául szolgál a fiataloknak ismerőseik, nemzedéktársaik házassága, és ebben a mintavételben fontos szerepe lehet azoknak az anyagi javaknak, hivatásbeli, munkahelyi sikereknek, karriereknek, amelyek többnyire nem férnek össze több gyermek vállalásával, nevelésével.
76. Általában is a korszellem kialakítja a korszerűnek vélt, új ideálokat: „... A kis gyermekszám új ideálja megerősödött. A születéskorlátozás tendenciája a városi felső osztályokban indult meg, és fokozatosan terjedt lefelé a társadalmi hierarchiában és a vidéki népesség irányában" (F. W. Notestein).
Az Európai Gazdasági Közösség egy vizsgálatáról írja Andorka: „... Az ideálisnak tartott gyermekszám az utolsó időszakban lényegesen csökkent, különösen a fiatalok körében. A nagy többség a kétgyermekes családot tartja ideálisnak, a három és több gyermeket ideálisnak mondók aránya nemzedékről nemzedékre lényegesen csökkent, a legfiatalabbak között szinte teljesen összezsugorodott. Az ideális gyermekszám azonban mindenütt nagyobb, mint a tényleges gyermekszám."
77. Notestein a kis család eszméje történeti előzményeire és társadalmi összetevőire utal: „... Sokszoros presszió hatására a régi eszmények és hiedelmek mindinkább hitelüket vesztik, és teret hódít a kevés gyermek igénylésének új típusú eszméje... Kezdetben többnyire a fogamzásgátlás ősi, világszerte ismert módszereit használják, amelyek széles körű elterjedéséhez azonban a születéskorlátozás igényének megerősödése szükséges. Később e téren is magasabb követelmények jelentkeznek, melyeket a modern és hatékonyabb születésszabályozási módszerek elégítenek ki... A végeredmény: a társadalom életének alacsony születési és halálozási arányszámok alapján történő átrendezése."
78. „A társadalmi összetétel változásával és a mobilitással párhuzamosan megnőtt a társadalmilag ,vegyes' házasságok száma. Ilyenkor többnyire az alacsonyabb gyermekszámú rétegnek megfelelő termékenység érvényesült, például a munkás-szellemi összetételű házasságok gyermekszáma a szellemi réteg kisebb gyermekszámához alkalmazkodott" (Andorka).
79. A társadalmi mobilitás is általában a gyermekszám csökkenésével járt, a magasabb társadalmi szintre emelkedők az ott érvényes alacsonyabb születési normákat vették át. Andorka írja: a földosztás után az új gazdák „igen gyorsan átvették a régi kisbirtokos parasztság lényegesen alacsonyabb gyermekszámát".
80. A társadalmi egyenlőség eszméje úgyszólván az egész magyar társadalmat meghódította, s az elmúlt évtizedekben a rosszabb helyzetű rétegek nemcsak a jobb helyzetű rétegek életszínvonalához közeledtek, hanem gyengébb termékenységi szintjéhez is (Andorka).
81. Az igények - az „aspirációk" - a reklámok, a nemzetközi oda-vissza utasforgalom, a világot naponta egybeölelő hírközlés stb. hatására igen-igen megnőttek, s az öngyilkos jövedelemelosztás miatt csak gyermektelenül vagy legfeljebb egy-két gyermekkel lehet a felfokozott igényeket csak részben is kielégíteni. Easterlin szerint viszont a gyermekszámot erősen befolyásolja ez a „rés", ti. a vágyott és az elérhető jólét közötti távolság. Ezt egyébként bárki tapasztalhatja a saját környezetében is, ha nyitott szemmel néz körül.
82. Az ifjúsági mozgalom, az ifjúsági sajtó, az ifjúságpolitika tragikus összhangban a szórakoztatóipar eszményvilágát és címlistáit táplálta be évtizedek óta a serdülő fiatalságba. Ez a mintakollekció, ez az eszményvilág a legteljesebb ellentmondásban van a család eszményével, a gyermekvállalással. Az így előnevelt - a nemzeti jövő fölélésére nevelt - fiatalságtól aligha várhatjuk, hogy nyomasztó népesedési helyze-tünk helyreigazodjék.
83. Az előbbi pont csak az átlagot jelzi, ám vannak ennek a monopolhelyzetből vezérelt „népnevelésnek" szélsőségei is. Egy házaspár háborgó leveléből idézem: „... A televízióban milliók szeme láttára érthetetlen tisztelettel fogadnak és ideált csinálnak egy (tiszteletre éppen nem méltó) pornósztárból... Milyen ízlés és erkölcs nevében lehetséges, hogy a Himnuszt és a Szózatot pár percnyi távolságra ennek a nemzetközi szélhámosnak... és... itteni kartársnőjének a ,műsora' és egy társaság malackodásai fogják közre? A szilveszteri és egyéb műsorokban nőknek alig nevezhető meztelen személyek az igazi nőket mélységesen megalázzák..." stb. stb.
Jó, hát nem kell ezzel egyetérteni, de a közvélemény, a közízlés végképp elnyomorodik, ha az ilyen háborgások évtizedeken keresztül a papírkosárba kerülnek. Íme, egy másik újságlevélből: „Az ifjúsági sajtó, a rádió, a tévé egyöntetűen a szabadosságot, a promiszkuitást propagálja... Tudok róla, hogy tiltakozó levelek ezrei érkeznek be az ilyen adások után a tévéhez (bizonyára a rádióhoz és más sajtószervekhez is), de az ilyen levél nem kap nyilvánosságot, mintha nem is ennek az államnak a polgára írta volna..."
84. A társadalmi környezet hatásáról igen sok motívumot lehetne összegyűjteni. Egy népesedési cikkből: nagy hatással van a népesedési helyzet alakulására „a fiatalok jövőképe, hogy mennyire látják biztonságosnak, előre tervezhetőnek maguk és gyermekeik sorsát. Jelentős hatásuk van továbbá a hagyományoknak, többgyermekes családban felnövők maguk is több utódot vállalnak - sőt a vallási tradíciónak is. Lengyelországban például mindenekelőtt az erős katolikus hagyományokkal magyarázható, hogy a legválságosabb időszakokban sem csökkent jelentősen a megszületett gyermekek száma".
85. Általában is az utóbbi évtizedekben a társadalom összetétele a hagyományosan alacsonyabb gyermekszámú rétegek felé tolódott el.
86. Andorka idézi Lesthaeghe-t, aki szerint a termékenység-csökkenés döntő tényezője volt a „gondolkodásmód általános megváltozása, a vallás és általában a hagyományos értékek, normák, szolidaritási formák meggyengülése..."
87. A szubkultúra, a magukat modernnek tekintő ifjúsági mozgalmak, divatáramlatok, az ízlésterror változatos formái ugyancsak a hagyományos értékeket tagadták és tagadják - természetesen a családot, a hűséget, a szerelmet, a gyermeket, a munkás életet stb. is -, de ebben a tagadásban már külön kiemelt szerepe van az agressziónak, a
szemléleti terrornak.
88. A feminizmus - nyíltan vagy burkoltan, közvetve vagy közvetlenül - főként az anyaságra szórja eszmei terrorjával mérgezett nyilait: „a konyha és a babaszoba rabja", „a férj rabszolgája", „vissza a fakanál-hoz!", „konzervatív", „maradi gondolkozású", „ingyencseléd" stb. stb. Több női nemzedék nevelkedett már ezzel a „nemi osztályharcos" programozással, az anyaság tudatos megtagadói leginkább köztük
találhatók.
89. Egy közvélemény-kutatás tudományos feldolgozása ezzel a gondolattal zárul: Meg kellene változtatni a közgondolkozást, elsősorban a társadalom, ezen belül a munkahelyek kisgyermekes szülők iránti toleranciájának növelése irányában...
A magyar társadalom gyermekellenes vagy jobb esetben: nem gyerekpárti. Erre nevelte a politika, a sajtó, például tömérdek hazugságával is, a gyermekes családokat segítő „juttatásokról", „támogatásokról", „kedvezményekről". Miközben a szocialistának hirdetett jövedelemelosztás szerint járó százszázalékos térítés helyett mindössze átla-gosan húsz százalékot térített az állam a gyermeknevelés családbeli költségeiből. A haszonélvezők mégis így vélekedtek: „Én tartom el a felelőtlenül szült gyerekeket!"
Ez a rossz légkör bizony nem javítja a szülési kedvet.
90. A leszólás, a megszólás, a gúnyolódás még hatékonyabb születéskorlátozó.
Tömérdek levelet idézhetnék a sajtóvitákból, amelyben a többgyerekes anyák - sőt a kétgyerekesek is! - amiatt panaszkodnak, hogy megszólják, csúfolják, „felelőtlennek" nevezik őket.
Egyik anyák napján a tévé azon elménckedett, hogy a többgyerekes anyáknak nyúltenyésztési szakkönyvet kell küldeni...
91. Egyke. Idekívánkozik felidézni, mit ír Fülep Lajos:
„Az egykés világ külön erkölcsi világ, külön világrend. Olyan, amelyben minden az erkölcsi pusztulást szolgálja. Alapja: az önzés, hitetlenség, minden szent dolognak, eszménynek, szándéknak megcsúfolása, a kényelemben, fényűzésben, gondtalanságban élni akarás, nem törődés semmi egyébbel a világon, vagy egyenesen üldözése a másfajta, a szellemi és erkölcsi fejlődést szolgáló törekvéseknek: az egykés világ közömbös a közügyek, a nemzet, általában a magyarság, közömbös az egyház, a lelki művelődés, közömbös a drága hagyományokban gazdag múlt és a megsemmisüléssel fenyegető jövő iránt, de minden valaha ismert intoleranciát meghaladóan türelmetlen a lelkiismeret és az erkölcsi eszmélet legcsekélyebb megmozdulásaival szemben. Nincs az a fekélyes nyavalya, mely hasonlatul szolgálhat az irtózatos lelki, erkölcsi betegséghez és pusztításhoz..."
„Az erkölcsi világrend értékeknek rendje - gyökeres, mélyreható változás csak ott van, ahol az értékek rendje változik meg. A pusztuló, egykés magyarságban az történt: az értékeknek az a rendje, mely fenntartotta, ezer veszedelemmel szemben megóvta, sőt növekedését biztosította, fölbillent, megbomlott."
„Megváltozott benne a család, a munka, a szellemi javak, a nemzeti hivatottság értékelése az anyagi és hedonisztikus javak értékével kapcsolatban. A kényelem, a jólét, gondoktól mentes élet, fényűzés foglalták el a legfőbb javak helyét, s új világot teremtettek a régi helyén, melyben most már minden a legridegebb, elvakult önzést szolgálja egész az öngyilkosságig, a nemzetirtásig."
92. Egyre több a státusszimbólum-gyerek, akit „mindennel" ellátnak otthon, hadd pukkadjanak az iskolatársai. (Ritkán látják el viszont a legfontosabbal: testvérrel.)
93. Nehéz volna az összhatásból kihámozni a felelős okot: egy újság-riportban mondja 34 éves gépírónő: „Rögtön saját lakással kezdhettük. A férjem mérnök, kettőnknek elég szép havi jövedelme van. A kapcsolatunk elején megállapodtunk abban, hogy gyermekre nem vállalkozunk. Nem tudnám megmagyarázni, miért, de így jó nekünk." „Így jó nekünk" - ha kiveszünk a világból? Valami nincs ott rendjén, ahol a pusztulásra szavaz egy egészséges fiatal pár, mondván: így jó nekünk, gyermektelenül...
94. Avagy az ok már az ösztönök fáradtságában keresendő? Egy NSZK-beli közvélemény-kutatásról olvasom: „Meglepően kevés szerepet játszik a gyerek esetleges elmaradása: a megkérdezett férfiak és nők mindössze 4 százaléka válna el házastársától, ha az nem kívánna...
szülni."
95. Mindenütt a civilizált világban a sajtó igen nagy terjedelemben és igen nagy hangsúllyal foglalkozik a demográfiai robbanással, a világ túlnépesedésének a veszedelmével. Kétségkívül hatnak az érvek, de elsősorban azokban az országokban hatnak, ahol éppenséggel a demográfiai lerobbanás a veszély. Meglehet, nem is a túlnépesedés rémétől riadnak vissza a házaspárok, meglehet, egyéb okok, érdekek diktálják a tartózkodást a gyermektől, kivált a több gyermektől, de jól jönnek a Római Klub vészjelei - önigazolásnak.
96. Az önigazolás cégtábláján szereplő ok nyilván csak fedezéke be nem vallott, valóságos okoknak, a listára mégis felkívánkozik, mert a döntésekbe besegít. Például: Nem szülök gyereket az atomháborúnak!
97. Húsz-egynéhány évvel ezelőtt, amikor az „új mechanizmus" reformretorikája először jutott szóhoz, nyomban forgalomba került ez az önigazolási formula is: Nem szülök gyereket munkanélküliségre!
98. Olykor költői szárnyakat bont az önigazolás, mondván: „Nem sokaság, hanem lélek..." És máskülönben értelmes emberek ilyen szél-hámosságokkal érvelnek: „Fölösleges dramatizálni a gyenge születési arányszámot, mert nemcsak a mennyiség - a minőség is számít."
Mintha bizony minőség létezhetne - mennyiség nélkül. Mintha bizony volna olyan ostoba valaki is, hogy a mennyiséget minőség nélkül óhajtaná. Mintha nem éppen arról volna szó: a mennyiség vészes elapadása zülleszti, rothasztja a minőséget is...
99. Az életminőség lobogtatása külön említendő, ez egy árnyalattal hangsúlyosabb önigazolás, közösségi lelkiismeretet elringató közéleti andaxin - se minőségében antibébi-pirula is. A szöveg ilyesféle: Miért volna az baj, ha akár 9 millióra fogyunk, az életminőség a lényeg, nem a lakosság száma!
Nem kell annak a megítéléséhez különösebb demográfiai tájékozottság, mit jelent, ha 9 millióra fogyunk. Iszonyú elöregedést jelent. A mához képest, noha máris a világ leggyorsabban elöregedő társadalma vagyunk. Hogy tudós szociológus miből következtet arra: minél több a társadalomban a vénember, a kripli, annál jobb az életminőség - ez még a modern kannibalizmus színesedő irodalmában is ritka tétel.
100. Ha egy politika minőségét eredményei mérik, akkor az elmúlt harminc-egynéhány év hazai népesedéspolitikája, családpolitikája, szociálpolitikája a legrosszabb a világon. Minthogy eredményei is, fontos mutatókban, a legrosszabbak a világon.
Akár ezzel a ponttal kezdhetném az okok rangsorát, hiszen a politika jelen van mindenütt, mindenkor, minden intézkedésben, sőt az intézkedések elmaradásában is.
A jövő megrablásának mindenképpen a fővádlottja.
101. Az alaptörvény, a jövő megalapozása, a társadalmi folyamatosság biztonsága, az élet átörökítésének parancsa, szüksége, kötelessége - ma is gazdátlan a politikában. Nagy általánosságban persze az egész politikai vezérkarra tartozik, de a konkrét részletek felelőssége elsikkad a tárcák között, afféle közös ló - mindenkire tartozik, tehát ilyen-olyan gondját lehetőleg senki sem veszi a nyakába.
Ez a több évtizedes gazdátlanság külön is forrása a bajoknak. S a politikát szinte ösztönzi az alkalom az őrizetlen jövő - a jövőt illető F-faktor - folyamatos megdézsmálására.
102. Mióta a sokféle csőd közérzete nyomasztja a politikát - néhány év óta -, még sokkal inkább „tűzoltásba" menekül: a hirtelen megtehetőt teszi meg, a hirtelen mozgósíthatót mozgósítja - ma lejáró váltóit a jövő számlájára rendezi.
A megszorult politika a Jövő legnagyobb étvágyú fogyasztója.
103. Akár új lajstromot kezdhetnék az okokról, ha évtizedekre viszszamenően sorra venném a politika családellenes, gyermekellenes, jövőellenes döntéseit, intézkedéseit. Folyamatosan, lényegéből fakadóan az alaptörvényt sértette ez a politika. Ahogyan annak idején - a legfelsőbb pártvezérléssel - kierőszakolta pl. a telektörvényt (amely akár a nyolcgyerekes, tíztagú családnak a tulajdonlásban ugyanazt a jogot adta, mint a magányosnak), majd a nyolcvanas évek második felében is a hasonló szellemű földtörvényt, majd a személyi jövedelemadó törvényét, amely család- és gyerekellenes szellemében az előbbieken is túltett.
Az ilyen és hasonló intézkedések nyilván külön-külön is rontották a szülési kedvet. De itt nem erről van szó, hanem a társadalmi - tömeglélektani - hatásról: miközben a politika a vezércikkekben „a lelkét is kitette" a családokért, azonközben a gyermekes családok folyamatosan megszenvedték nyomorgatásait.
Ez a tapasztalat önmagában születéskorlátozó tényező.
104. Bevezettük a világon példátlan gyermekadót, méghozzá kegyetlenül szigorú adót, már egyetlen gyermeket is annyi adó sújt, mint tizenegy luxuskutyát. Aki pedig ezt demagógiának vélné, számoljon utána. (Egy ponton ugyan ma már helyre kell igazítanom a hasonlatot: aznap, amikor a gyermekadó hatályba lépett, a luxuskutyák adóját
eltörölték.)
Veszem sorra: a családbeli keresők jövedelmét a családbeli eltartottak létminimuma terheli. Méghozzá szigorú jogi következményekkel terheli, nem úgy, mint a luxuskutya gazdáját, aki eladhatja a kutyát, megszabadulhat tőle, akár agyon is ütheti. A szülők eltartási kötelessége a gyerekek iránt vagy a kereső gyerekeké rászoruló szüleik iránt - peresíthető. Voltaképp a családbeli keresők nem is rendelkeznek szabadon azzal a jövedelemmel, amellyel a családbeli eltartottak lét-minimumát fedezik. Ennek ellenére ugyanúgy megadóztatjuk, mintha a jövedelemnek ezzel a részével is szabadon rendelkezve bármilyen luxuscélokra használná valaki. Következésképpen teljes joggal mondhatjuk, hogy Magyarországon a gyermekek tartását-nevelését luxusadó terheli. Legkivált a több gyerekét, hiszen ha a szülők a 4-5-6 gyerek létminimumát idegroncsoló többletmunkával, nagy ráhajtással megkeresik, azzal olyan adósávba jutnak el - ők, a legalsó tízezerbeliek -, ahol is a felső tízezer luxusához mérte a kulcsot az adóhivatal. Úgyszólván osztályharcos vasököllel sújtanak le rájuk - ők lettek a mai idők kulákjai. (Az ezerforintos adóalap-csökkentés a három vagy több gyerek után csak valamelyest enyhít ezen az ökölcsapáson: a gyerekadónak csak kétharmadát kell fizetniük. Cserében ezt „adókedvezménynek" keresztelték el, megfontoltan félrevezető szóhasználattal - vegye kedvezménynek az, akit a sokkal nagyobb igazságtalanság helyett valamivel kisebb igazságtalansággal sújtanak.)
Egyébként a kétgyerekes családot is jóval több adó és dotáció elvonás sújtja, mint amennyit családi pótlék címén kap.
105. Gondoljuk el: a termelőeszközök, földek magántulajdonát megszüntették, több évtizedes politikai-gazdasági irtóhadjárat folyt a vagyonosodás ellen - volt már róla szó -, a családoknak általában nincsenek tartalékaik. Súlyosabb következményekkel jár, mint bárhol Nyugaton, az ellenük folytatott gazdasági háború gyerekadóval, a gyerek-holmik 2-300 százalékos megdrágításával, az inflációval, az életszínvonal egyre mélyebbre szorításával. A fiatal házasok csak egyféleképp védekezhetnek: óvakodnak a gyerektől.
106. Történelmi bűnök sorát követte el és a népesedésügyben valószínűleg legtöbbet ártott a párt - személy szerint Szirmai István, majd Aczél György - vezérelte sajtómonopólium. Veszem példának a tájékozatlanságot.
Szilárd meggyőződésem, hogy az alaptörvény a társadalom első számú és legfontosabb közügye, tehát: az élet átörökítése. Ezen még lehetne vitatkozni, de azon aligha, hogy: a legfontosabb közügyek közül való.
Már negyedik évtizede az alaptörvény sérelmére él az ország, pusztul az utánpótlás, zabáljuk a jövőnket, fogy az életerő, a sajtó naponta milliók agyát mossa át, de erről a legfontosabbról oly mértékben hallgat, hogy a Tömegkommunikációs Kutatóközpont 1982. évi felmérése megállapítja: „... a nyolc általánost végzett egy- és kétgyermekesek számottevő része hiszi úgy, hogy jelenleg a családok többségében a kívánatos, helyeselhető gyermekszám születik". Az értékelők megjegyzik: a magasabban iskolázottak sem mutatkoztak lényegesen informáltabbaknak a többiekhez képest... „Úgy találtuk, a problémák... életidegenek voltak a lakosság számára." „A közvéleménynek ez az ’érzéketlensége' valószínűleg összefügg a tömegkommunikációban megjelent népességpropaganda mennyiségével és struktúrájával is."
107. Amennyiben viszont említést tett a sajtó erről az elsők közé tartozó közügyről: a jelentéktelenségét sugalmazta. Íme:
Terestyéni Tamás a Népszabadság, Magyar Nemzet, Nők Lapja hat évfolyamának a vizsgálatáról számol be: „A népesedés témaköre meglehetősen csekély arányban részesedik..." „A napilapokban egészen csekély figyelem irányult a népesedéspolitikára..." „... Mindhárom forrásnál egyre csökkenő arányban fordulnak elő a szó szorosabb értelmében vett demográfiai kérdések: A születésszám és a halandóság változása, a népesség kor szerinti összetétele, statisztikai adatok, mutatók stb...."
Az előző pontban említett, 1982-es vizsgálat a Népszabadság, a Magyar Nemzet, A Kisalföld, a Keletmagyarország c. napilapok évfolyamának belpolitikai anyagára, valamint a rádió és a televízió műsoraira vonatkozott, melyekben a népesedéssel foglalkozó cikkek, illetve rádió- és tévéműsorok az összes belpolitikai témájú közleménynek mindössze 0,1%-át tették ki. Tehát egyetlen ezrelékét!
Ez a szám önmagában is - a legsúlyosabb vádirat.
108. Mindezeket felültromfolja: a félretájolás.
Az értékelés szerint: „A Népszabadság a népesedési helyzet leírásában mindvégig a kedvező tendenciákat, a pozitív jelenségeket igyekezett hangsúlyozni." - Nincs itt semmi vész! Egyes írók indokolatlanul félre verik a harangot! Nacionalisták!!!
Következésképpen: „Egy 83-as felmérés Társadalmi veszélyek címszóval 23 témát sorolt föl. Az értékelésnél a népességszám csökkenésének valószínűsége 12., a születésszám csökkenésének valószínűsége a 16. helyre került..." (Közbe kell szúrnom: a felvétel évében a születésszám már negyedszázada volt elégtelen, a népességszám csökkenésének a „valószínűsége" pedig két éve százszázalékos - minthogy már csökkent, s azóta is évről évre csökken a népesség. Lehet, hogy ezt maguk a kérdezők sem tudták?) „... Még hátrább szorult mindkét demográfiai veszély fontossága, mikor azt latolgatták az emberek: ,ha azok mégis bekövetkeznének, az mennyire lenne súlyos' - akkor a lista végére, a 20-21. helyre..."
Ebben az öngyilkos korlátoltságban azért már éreznem kell a kannibál önigazoló vállrándítását is: mit kell ezt mellre szívni!...
„... Befogták a szemünket, nem engedtek megfelelő tájékoztatást adni a kérdésről. Akik mégis ’aggodalmaskodtak', azokat keményen elítélték: nacionalisták! Politikai nyugtalanságot keltők! stb. Akik a megnyugtató nyilatkozatokat tették, azok voltak a ’megbízhatók', a ,jó elvtársak’, azok kapták a prémiumokat, a külföldi utakat, a rendjeleket..." - Igaza van Kováts Zoltánnak, de ez sem menti az öngyilkos
korlátoltságot.
109. Ki kell egészítenem a fentieket. 1989 második felében vagyunk, egy év óta óriási változások, bízvást mondhatom: történelmi fordulat zajlott le. Kivétel a népesedésügy. A politika az utóbbi egy-két évben még durvábban család- és gyermekellenes, a sajtó mind a mai napig szívósan - szinte átgondoltan - ragaszkodik a „demográfiai hullám" hazug tálalásához. A „nyolc vezető értelmiségi" felhívása - említettem már - 43 legfontosabbnak vélt kérdése közé nem sorolja be, hogy - abba kellene végre hagyni a népirtást.
Azt kell megállapítanom: a fordulat politikája, a legújabb átmeneti hatalom is besorolandó az okok közé.
Pluralizmus? Többpártrendszer? - Az MDF volt az egyetlen olyan politikai erő, amely ezt az első számú közgondunkat hangsúlyosan fölvetette. (Később: a Magyar Néppárt.)
110. A társadalmi lét alaptörvényének, amellyel tehát semmilyen más törvény nem ütközhet tartósan a társadalom súlyos károsodása, pusztulása nélkül - semmilyen tananyagban nyoma sincs. (Más megfogalmazásban sem találtam nyomát.)
111. Az alsó „decilisben" tíz év alatt mintegy megkétszereződött a többgyermekes családok aránya (holott a társadalomban erősen csökken az arányuk), és mintegy a felére esett a nyugdíjasok aránya (holott a társadalomban erősen nő). Ez nem azt jelenti, hogy a nyugdíjasoknak jól megy, de azt igenis jelenti, hogy a többgyerekes családok helyzete még a nyugdíjasokéhoz képest is romlott.
Azelőtt a kádári politika is a nagycsaládosokat nyomorgatta leginkább, amellett évtizedek óta hatásos szájpropaganda hangolja a közvéleményt ellenük. Valóban vannak szétzüllött nagycsaládok, de a jó légkörű, rendes nagycsaládokban, az erős testvéri közösségekben nevelkedik az utánpótlás legjava. Évtizedek óta megrabolja őket a hibás jövedelemelosztás, a szociálpolitika, a lakáspolitika, a megérdemelt megbecsülés helyett sokszor leszólást, sértéseket kapnak - a nagycsaládok bűnös hanyagolása fertőzi a közvéleményt, s az egész családpolitikára visszaüt.
112. A nagycsalád az egészséges népesedés nélkülözhetetlen tényezője. F. W. Notestein írja: „Akármilyen kedvezőek is egy populációnak a halandósági viszonyai, fennmaradása nem lehetséges számottevő arányban előforduló nagycsaládok nélkül; ezek hivatottak ugyanis ellensúlyozni a magányosan maradtakat, gyermekteleneket, illetve azokat, akiknek nem lehetett egynél vagy kettőnél több gyermekük."
Utánpótlásunk leromlásának egyik fő oka a nagycsaládok - a gondosan nevelt nagycsaládok! - igen nagyarányú, szinte erőszakos megritkítása.
113. Mikolás Miklós írja: „... Igen széles körű (87 országra kiterjedő) ENSZ-felmérés... tisztázta, hogy több évtized viszonylatában közel 90%-os korreláció áll fenn az átlagos háztartásnagyság és a nyers reprodukciós együttható között." Továbbá: a demográfiai átmenet során „hosszabb távon a háztartások, illetve a családok redukciójának folyamata alakul ki".
A többnemzedékes nagycsaládok igen-igen megritkultak nálunk, sokféle okból. A fiatalok önállósodási igénye miatt is, de sok ostoba és kártékony jogi, lakáspolitikai rendelkezés miatt is.
114. Az öngyilkos jövedelemelosztás legnyilvánvalóbb példáit a nagycsaládok adták annak a közvéleménynek a kialakításához, amely „felelőtlenséget" kiált már a két-három gyerekre is, s visszájára fordult értékítéleteivel, „éljünk magunknak!" élősködésével zülleszti, fertőzi a közgondolkozást.
115. Megnehezült a fiatalok életkezdése, pályakezdése, családalapítása. Az egzisztenciális önállósodás ideje kitolódott.
Egészséges társadalmak egyik legnagyobb próbatétele: az erős, dinamikus utódkorosztályok felnevelése, oktatása, felkészítése az életre, ellátása munkahellyel, lakással stb. Lám, a mi közgondjainkból a legsatnyább utódkorosztálynak a szükséges legkevesebbre sem futotta. Szinte rászorítjuk megfogyatkozott utódainkat, hogy továbbgyűrűztessék a megfogyatkozást. Elvénülő társadalom a jelek szerint eleve nem
lehet ifjúságpárti.
116. Andorka írja: „Az utolsó években bekövetkezett termékenységcsökkenésben... szerepe lehet annak is, hogy a fiatal felnőttek viszonylagos helyzete (az idősebbekhez viszonyítva, akiknek elért életkörülményeit valószínűleg viszonyítási alapként kezelik) némileg romlott: a népgazdasági helyzet korábbi folyamatos és gyors javulásának megállása leginkább a fiatalokat érintette, az idősebbekhez viszonyított jövedelmük kissé csökkent, előmeneteli lehetőségeik az előző nemzedékhez képest kissé rosszabbak, önálló lakáshoz valamivel nagyobb erőfeszítések árán jutnak hozzá."
117. Sokak szerint a fiatal házasok életkezdésének, családalapításának legnagyobb akadálya a lakáshiány. A több évtizedes, iszonyúan kártékony lakáspolitika halmazati csődje legsúlyosabban az önállósodásra törekvő fiatalokat sújtja.
118. Angliai vizsgálat mutatja: építkezők, saját lakást vásárlók később házasodnak, és későbbre halasztják a szülést, s végül kevesebb gyermeket szülnek, mint a bérlakásban élők. (Vigyázat! Angliában a lakáspiacon kínálja magát a bérlakás!) Ha nagyobb a lakáshoz jutás költsége, kevesebb gyerek várható.
Márpedig a lakáshoz jutás költsége, valószínű, nálunk a legnagyobb a világon - a keresetekhez viszonyítva.
Nemzetközi összehasonlításban (a 70-es, 80-as évek fordulóján) egy m2 új lakás ára átlagos havi keresetben kifejezve: USA 0,3 - Nagy-Britannia 0,4 - Ausztria 0,5 - Svédország 0,6 - Franciaország 1,0 - Szovjetnió 1,6 - Magyarország 2,3... A kimutatásban mi voltunk az utolsó helyen (ENSZ-statisztika).
Azóta annyiban változott a helyzet (valószínű, nem az utolsó hely), hogy 1989 vége felé Magyarországon egy m2 új lakás ára kb. 4-5 havi átlagos munkabér.
119. A lakáspolitika családiház-ellenessége voltaképp családellenességet jelentett. Pl. az ingatlanszerzési korlátozások is súlyosan sértették a törvény előtti egyenlőség elvét a családosok és a nagyobb családok rovására. Töredéknyi jogot adnak a családban élőknek a magányosokhoz képest. „A tágabb lakások iránti építési szándékot erősen féke-zi a magas házadó, azaz: alapvető népesedéspolitikai érdek a jelenlegi házadórendelet hatályon kívül helyezése" (dr. Fekete Gyula).
120. Egy-egy pluszszoba-pl. 16 m2 beruházási költsége 1989-ben mintegy 420-500 ezer forint. Hogyan lehetne ezt az óriási összeget a gyermeknevelési költségek közé iktatni! Hiszen a szociális kedvezmény is két gyermek után mindössze 3-4 m2 lakásterület építését fedezi. (Felelőtlen tollforgatók erre hivatkozva írják: „lakásért szült gye-rek"...)
121. Andorka szerint vizsgálatok bizonyítják: nagyobb lakásban több a gyerek, kisebb alapterületen kevesebb. S a szobaszámnak úgyszintén pozitív a kapcsolata a gyermekszámmal.
Az évtizedekig kártékonykodó lakáspolitika kiadta a jelszót: „Több kicsi lakás, de kicsivel több lakás!", erőltette a lakásépítési minimániát, a sokkal magasabb fajlagos költségű apró lakások tömegét. Lakásszerkezetünk ma Európában az egyik legrosszabb - népesedési hatása úgyszintén.
122. Lakótelepről szóló cikkben olvasom: „Az itt élő gyerekek zsúfolt tyúkketrecben élnek a mi hajdani csodás prérinkhez, vadnyugatunkhoz képest. Játszanak, mozgásterüket beton- és vaskolosszusok szabályozzák. A helyükben én is egyet tennék: üvöltenék, míg valamennyi felnőtt a bolondokházába nem kerül."
Förtelmesen drágán, bármely hagyományos építkezésnél jóval drágábban, teleszórták az országot antibébi-lakótelepekkel. Népirtó lakótelepekkel.
123. A saját lakást építők, fenntartók, valamint a bérlakásban élők fogyasztási szintje között háztartásonként 6-8 ezer forint különbség mutatkozik havonta (dr. Fekete Gyula). Nagyobb arányban a gyerekes családokat nyomja ez a többlet is.
124. Zsarolás ez? - Mindenképp antibébi hatású.
Első lépcső: - Addsza a kölcsönt, a lakást - nesze a gyerek! Második lépcső: - Fityiszt neked gyereket - ha nem adsz lakást!
125. Dr. Kováts Zoltán szerint: a születésszám visszaesésének egyik oka az lehet, hogy az új lakásokhoz nem társulnak bölcsődék, óvodák. Ha igen, nagy késéssel. Továbbá: nem érvényesültek a lakások elosztásában a demográfiai szempontok, vagy nem kellően érvényesültek.
126. Ez az egyetlen ok szinte önmagában is elég magyarázat lehetne a népességfogyásra. Minthogy szóba sem szokott kerülni, részletesebb kitérőt kíván.
A civilizált világban mindenütt elterjedt nyugdíjrendszer abszurd voltáról sokat fognak még értekezni, meglehet gúnyolódni is, hiszen maga a képtelenség, sem az elméletben, sem a gyakorlatban nem igazolható. Az utódlástól teljességgel függetlenül alakították ki ezt a nyugdíjrendszert, holott - természetesen - minden terhével és garanciájával az utódnemzedékekre épül, tehát szükségképpen a csőd felé halad a leggazdagabb országokban is.
Robinsonnak soha nem juthatott volna eszébe, hogy amikor a fatörzsre vésett rovátkák bizonysága szerint elérte hatvanadik - hatvanötödik? - évét, megszerezte ezzel öregkori ellátásának, eltartásának jogát és lehetőségét is. Pedig dolgozott, nyilván, egész életében, olyan képtelenségre mégsem gondolhatott, hogy önmagában a munka nemcsak jogot, de lehetőséget is ad az öregkori ellátásra-eltartásra.
Holott ma ezt tanítják mindenütt a civilizált világ iskoláiban, egyetemein, ezt írják az újságok, komoly képpel erről értekeznek közgazdászok, szociálpolitikusok, gerontológusok, erről szónokolnak politikusok, legkivált választások előtt, minthogy a legerősebb politikai tényezővé kezd válni az elöregedő országokban évről évre növekvő arányú nyugdíjasszavazat.
Eljön majd az idő, amikor a történészek nem fogják érteni, hogyan hódíthatta meg ez a társadalmi lét alaptörvényét, az élet - s vele a jogok, a kötelezettségek - átörökítését semmibe vevő, önmagának is primitív módon ellentmondó, átgondolatlan nyugdíjrendszer a végtelenül megokosodott, a tudományokkal végtelenül átitatott, a huszadik század legjobb színvonalán csudálatosan megszervezett civilizált világot.
Az ötvenes-hatvanas években a leggazdagabb országokban megalapozták a modem nyugdíjrendszert, körülbástyázták biztosítékokkal, garanciákkal, legkivált az infláció ellen; kiterjesztették az öregkori ellátás-eltartás jogát. Minden esetben teljességgel függetlenül attól, mennyire lesz teherbíró, milyen arányt képvisel majd a társadalomban, s lesz-e egyáltalán utódnemzedék, amelynek benyújtható e jogigény. S ettől fogva elkezdtek szaporodni a nyugdíjasok, évről évre nőtt az arányuk a népességben, miközben az aktív dolgozók, a munkaképes korúak aránya évről évre csökkent. Egyre nagyobb az öregkori ellátás-eltartás terhe a társadalomban, s arányosan - esetleg már abszolút számban is egyre kevesebb ember viseli.
Visszatérek még a megoldási kísérletekre. Itt csak annyit: azáltal, hogy a családból kiemelte a nyugdíjrendszer az öregkori ellátást-eltartást, elidegenedett egy emberi alapviszony, s kimondatlanul is az az illúzió terjedt el: nincs tovább szükség utódokra az öregek eltartásához. Sokan nem értik: noha családbeli utódra ehhez valóban nincs szükség, társadalmi utódra ugyanúgy szükség van.
127. Andorka külön hangsúllyal említi ,,a nyugdíj és a táppénz kiterjesztését a termelőszövetkezeti tagokra. Ezeknek következtében a gyermekek szerepe a betegség és az időskor idején nyújtott biztonságban nagyon lényegesen lecsökkent. A parasztcsalád megfontolásaiban ezáltal kisebb szerepet játszhatott az, hogy gyermekekre van szüksé-gük ahhoz, hogy betegség esetén és időskorukban ne süllyedjenek nyomorba".
Az eredmény a falvak demográfiai viselkedésén mérhető.
128. A jelenérdek tömeghatása mindig erőszakosabb, agresszívebb - hatékonyabb. A családtervezésnél a jelenérdek mindig a gyermek vállalása ellen hangol. Ezt a hatást még erősíti - olykor ellenállhatatlanná fokozza - a politikai, a gazdasági, a társadalmi környezet.
129. A jelenérdek ösztönzésére a politika is készséggel a szaporodás ellen fordul. A Kádár-adminisztráció már 1957-58-ban elkezdte agitációját és intézkedéseit a születések visszafogására, 4-5 év múlva már Magyarországon született világviszonylatban a legkevesebb gyerek. Hatalmas étvággyal kezdte fogyasztani utódait az ország - így született meg a magyar „csoda".
130. A szakirodalomban gyakran szerepel az okok közt: az individualizáció. Máshol szó esik az önzés általános erősödéséről, terjedéséről - nehéz ezt a két fogalmat biztonsággal szétválasztani.
131. Külön nyomatékot érdemel: a „létező szocializmusban" a közösségi normák erőltetése, vulgarizálása, a kollektívnak sminkelt kényszerhatások miatt a sokáig elnyomott individualizmus még sokkal-sokkal erőszakosabban igyekszik érvényre jutni. Például a gyermek, a család, az életre szóló házastársi kötések elutasításában is.
132. A Népszabadságnak és a Magyar Nemzetnek a népesedési gondok földerítésére átvizsgált évfolyamai „a gyermekkel, az anyasággal, a családdal kapcsolatos értékérzet elhalványulásáról, valamint a társadalmi tudat általános állapotáról tettek elsősorban említést, de nem egy írás a fiatal generációk anyagias értékorientációjában, önzésében, individualizmusában jelölte meg népesedési gondjaink egyik fontos
okát".
133. Westoff szerint a születések csökkenésének okai többek között „a hagyományos és vallási tekintélyek gyengülése, az individualizmus erősödése".
134. Leibenstein professzor elmélete igazolódni látszik Kelet-Európában - írja a Times -, „mely szerint a szülési kedvnek a tartós fogyasztási cikkek iránti vággyal kell versenyeznie".
Sőt. A tartós fogyasztási hiánycikkek iránti vággyal.
135. Westoff általában a fogyasztói életmódot, a „fogyasztási ideológiát" sorolja az okok közé. Hadd teszem hozzá: mindez együtt jár bizonyos fogyasztási kényszerrel is, mely a szülési kedv még hatékonyabb ellenszere.
136. „Az erkölcsi világrend értékeknek rendje - írja Fülep Lajos -, gyökeres, mélyreható változás csak ott van, ahol az értékek rendje változik meg."
Mindenütt a civilizált világban megváltozott az értékek rendje, lebomlóban az erkölcsi világrend.
A felkomorló erkölcsi csőd legszorosabban a népesedési csőddel fonódik össze.
137. A normák és értékek változása valóban kulcskérdés a népesedéspolitikában. Voltaképp a kormányzati befolyásolás is a normák és értékek változtatását, alakítását célozza, a jó politika a közérdeknek megfelelő irányban, a rossz politika ellenkezőleg.
Nálunk a politika a népesedésügy szempontjából évtizedekig a közérdek ellenében befolyásolta a normák és értékek változását.
138. Easterlin az értékváltást a fogyasztási javak és a gyermek ellenpárjában érzékelteti, Andorka tolmácsolásában: „... A megszerezhető áruk választékának nagy növekedésével együtt azoknak értéke is megnő a társadalom szemében; a jövedelemszint emelkedése a fogyasztói kívánságok rohamos növekedését okozza; mindezek következtében a gyermekek értéke az egyéb javakhoz és szolgáltatásokhoz viszonyítva háttérbe szorul."
139. Az értékváltás jellemzésére feltétlenül megemlítendő: a pártállam ifjúságpolitikájában, szórakoztatóiparában, a pártvezérelt médiák hatásdömpingjében az anyaság eszményét a főhelyről leváltotta a kurtizán eszményvilága.
140. Általában sincs ma felismerhető jövőkép a társadalomban, de amennyire mégis felidézhető: elbizonytalanodást, aggodalmat fejez ki. Háborús katasztrófa, ökológiai katasztrófa, a társadalmi jövő bizonytalansága, a személyes boldogulás bizonytalansága - mindig van mitől tartani. Az NSZK-beli népességfogyásról olvasom: „az egy-, illetve kétgyerekes családmodell eluralkodásában a fiatalok egy részének bizonytalanságérzete a ludas". Nem áll előttük „jövőperspektíva".
141. A fogyó társadalom többsége: a jövőn élősködik. Ez a többségi élősdi szerep alakítja ki a kizsákmányoló élősdiség érdekviszonyait, s előbb-utóbb ezek az érdekviszonyok határozzák meg a közgondolkozást, a közerkölcsöket - majd a törvényhozást is. (Lásd: a hazai gyerekadó.) A társadalom egész életét úgy behálózza az élősdiség, mint soha azelőtt a történelemben, minthogy soha azelőtt a történelemben az élősködés nem lehetett totális. A megrabolt és folyamatosan kifosztott jövőről eleve nem alakulhat ki vonzó jövőkép - ezzel is rögződik az antibébi hatás.
142. A sztálini típusú „szocializmusban" a magántulajdon hiánya eleve születéskorlátozó. Nem lévén örökölhető magánvagyon, elmaradhat az örökös is.
143. Egy amerikai vizsgálat az áldozás gyakoriságával mérte a katolikus nők termékenységét, és meglehetős erős kapcsolatot állapított meg a hit ereje és a nagyobb gyermekszám között.
Öt vagy több gyerekre azt mondják Kanadában: „Ezek biztosan
katolikusok."
Mindebből következik, s a szakirodalom is általában megemlíti a születéskorlátozó tényezők közt a civilizációval együtt hódító szekularizációt.
144. Anómia, a társadalmi züllésnek az az állapota, amikor az elsődleges emberi kapcsolatok, a család, a kisközösségek lebomlása révén az egyén elmagányosodik, elveszti tartását, elszigetelődik, a házasság, a családi élet válságba kerül, lakóhelyüket sokan elhagyják, elköltöznek - kiszakadnak a szülő-nevelő közösségekből. Az anyagiasság, a pénz utáni hajsza is egyik forrásvidéke az anómiának.
Túl az egyén integrációján a szülési normákat is visszaszorítja az anómia, már csupán azért is, mivel a normákat éltető közösségek gyengültek.
Bízvást fölvehető az okok közé az anómia, noha az átfedések nyilvánvalóak, lévén ez mintegy összegező megnevezése az ilyen-olyan részletezéssel fölsorolható okoknak.
145. Az anómia egyik bőséges forrása: kiszakadni a szülő-nevelő közösségekből - milliónyi ember sorsa Magyarországon. Az ismerős családi-társadalmi környezet ellenőrzésétől megszabadulni. Notestein írja: „... A fiatalság nagyobb mozgási szabadsága és a városi élet anonim volta meglazítja azokat a hagyományos magatartási normákat, melyeket a család és a közösség alakított ki."
Ráadásul ez a kiszakadás az élő társadalmi szövetből általában nem
folytatódott valahol máshol beépüléssel az élő társadalmi szövetbe.
Többnyire életidegen munkásszálláson töltött évekkel folytatódott.
146. Erősen csökkent az átlagosnál nagyobb termékenységet képviselő parasztság aránya a társadalomban.
147. Az igen nagyarányú társadalmi mobilitásból igen erős törekvés támadt a felemelkedésre.
Márpedig a társadalmi ranglétrán, az anyagi jólétben a felemelkedés legnagyobb akadálya - a gyerek.
148. Statisztikával sokszorosan igazolt ténynek vehetjük, hogy a városok termékenysége kisebb, mint a falvaké. Eszerint a nagyobb arányú városiasodás, a városi népesség arányának növekedése a lakosságban - önmagában is születéskorlátozó tényező.
149. Részletesebb oknyomozásra vállalkozik Andorka: „A kis család új ideálja jellegzetesen a városi társadalomban jelent meg. ... Láthatóan több tényező játszott szerepet. A városi élet elvonta a családtól sok termelési, fogyasztási, szórakozási és oktatási funkcióját. A gyári munkahelyeken az egyén a saját teljesítményére van utalva. A fiatalok új mobilitása és a városi élet anonimitása csökkentette a család és a közösség nyomását a hagyományos viselkedés irányában. A gyorsan fejlődő technológia korszakában új szakképességekre volt szükség, és új lehetőségek nyíltak az egyéni felemelkedésre. Az iskolázottság és a racionális gondolkodás egyre fontosabbakká váltak. Ennek következtében a gyermeknevelés költségei emelkedtek, és a gyermekek gazdasági hozzájárulásának lehetőségei a családi költségvetéshez csökkentek. A csökkenő halálozási arányszámok azonnal megnövelték az eltartandó családokat, és csökkentették a sok gyermek szülésére való ösztönzést. Ezenkívül a nők újfajta függetlenséghez jutottak a háztartási kötelezettségektől, és a gyakori szüléssel kevésbé összeegyeztethető, új gazdasági szerepekhez..."
150. Barta Barnabás megemlíti: az urbanizáció növekedésével csökken a termékenység; a városokban élő nők kevesebben mennek férjhez, többen válnak, magasabb köztük a gyermektelenek aránya, kevesebb a szülések száma minden korcsoportban.
Ezek a különbségek évtizedről évtizedre kisebbek lesznek olyasformán, hogy a falu közeledik a városhoz...
151. Folyamatosan csökkenő létszámú szülőképes korosztályok azonos szülési kedv esetén is csökkentik az utánpótlást.
Pedig a szülési kedv is hosszabb idő óta folyamatosan romlik.
152. „A népességrobbanás oka nem a születések számának szaporodása, hanem a halálozási arányszám csökkenése - változatlan születési arányszám mellett" - olvasom egy szaktanulmányban. Viszont a városiasodás során a születésszám nagyon is változik, és korántsem robbanás, hanem fogyás az eredmény. Notestein szerint: ,,A fogyó halálozási arányszámok az eltartandó család létszámnövekedésének irányában hatnak, és csökkentik az érdekeltséget abban, hogy sok gyermek jöjjön a világra."
153. Viszont Magyarországon a középkorú férfiak halálozási aránya éppenséggel nem csökken, hanem nő, nő, a legmagasabbra Európában. És ez a növekmény mégsem növeli (lásd az előző pont), hanem csökkenti a születéseket.
154. Ki-be vándorlási mérlegünk mindig is erősen negatív volt, jelentősen fogyasztotta a népességet. De - minthogy általában a fiatalabbak ragadnak vándorbotot - jelentősen fogyasztotta a születésszámot is.
155. Nyugati viszonylatban legfejlettebbnek mondható exportágazatunk ugyancsak a születésszám fogyasztója:
- A menyasszonyexport.
156. V. Trebici szerint négy demográfiai „változó"-t kell számon tartanunk: „a termékenységet, a halandóságot, a nemzetközi vándorlást... és a népesség nemzeti területi megoszlását". Ez utóbbi azt jelenti: „a népesség ésszerűbben vagy kevésbé ésszerűen oszolhat meg földrajzilag, tömörülhet egyes területeken, nőhet a városi lakosság száma stb."
Trebici úgy véli: bármilyen kormányintézkedés, közigazgatási intézkedés történik, az valamilyen hatással van a népesedésre. „Akár azt is lehetne mondani, hogy a társadalmi-gazdasági politikának teljes egészében népesedési jellege van."
157. „Egyet a papának, egyet a mamának, egyet a hazának" - nyoma sincs már ennek a szólásnak a mai fiatalok körében, ezt a hiányt mégsem sorolnám a születéscsökkenés fő okai közé. Noha általában a nemzeti identitás zavara, hiánya kétségkívül az okok közé sorolhatók.
Legkivált, ha ez a zavar, ez a hiány épp a hatalmi monopólium vezérkarára a legjellemzőbb - mint a Kádár-Aczél korszakban, Magyarországon.
158. A „káros szenvedélyek" - alkohol, kábítószer, dohányzás - igen nagyarányú elterjedése már a serdülők köreiben. Kétségkívül összefüggésben a tömegsport, az egészséges életmódra nevelés elhanyagolásával.
159. Végső soron önpusztításaink közé kell sorolni azt a napi 15-16 órás, ünnepet, pihenőnapot sem ismerő, embertelen munkatempót, amely ma már igazán nem kivételes, és terjed az életszínvonal lecsúszásával egyenes arányban. Kártékony hatása az egészségre, az életmódra, az emberi kapcsolatokra, a családi életre, az utódlásra - vitathatatlan.
160. Noha idáig is esett róla szó, külön is hangsúlyosan nevén kell neveznem a beállítódást, amely - többnyire a hatalmi monopólium által vezérelve - a társadalmi, a kulturális, az információs környezet hatására évtizedek során a gyereksorban eszmélőkbe, a fiatalokba, a felnőttekbe egyaránt belerögzült, belekérgesedett. A tények nem számítanak, az érvek nem számítanak, az emberek kitartó „programozása" minden érvnél nagyobb erő.
A közgondolkozásban így kialakított értékrend akkor is könyörtelenül érvényre jut, ha nyilvánvalóan önpusztítás az eredmény.
161. íme, még egy, külön nyomatékot is megérdemlő születéskorlátozó ok, melyet a népességfogyás egy helyeslő kommentárja nem is leplezett kannibálszemlélettel így fogalmaz meg: „a következő két évtizedben az egy főre eső jövedelem magasabbra emelkedhet, mivel - változatlan munkaerő-potenciál mellett - kevesebb személyre oszlik el, mint hogyha a születési ráta változatlan maradt volna. Amit különben az utánpótlás felnevelésére kellett volna fordítani, azt az idősebbek elfogyasztják vagy félreteszik."
162. Talán a fő bűnös: a közöny.
Jó harminc év óta egzakt, világos, vitathatatlan adatokkal mérhető az önpusztítás.
Megvolt az eredménye a lélektani hadjáratoknak. Nemzedékek nevelkedtek a jövő iránti közönyben, teljes felelőtlenségben, a nemzettudat megvetésében, tagadásában. Hogy a politikai vezérkart is mennyire áthatotta ez a felelőtlenség, arra elég egyetlen példa: évekig tartott - a jegyzőkönyvek tanúsága szerint kezdettől fogva a családok aránytalan megterhelését, letaglózását tervező - a világ leggyerekellenesebb adótörvényének az előkészítése.
S a mai közvélemény, a több évtizedes napi agymosásokkal kinevelt közgondolkozás, amely, mintegy visszaigazolva a bűnösen kártékony politikát, anyaság-, család-, gyermekellenes politikai gyakorlatot, makacsul nem hajlandó tudomást venni a nemzeti létet fenyegető végveszélyről, minthogy szívósan ránevelték: ne érezzen felelősséget a magyarság jövőjéért, fennmaradásáért.