LAKÁSPOLITIKA

A Kádár nevével jelzett politikát szinte minden részletében átitatta a jövő fölélése; ez az élősdi mohóság a jövedelemelosztás kapcsolódó területein is mindenütt tetten érhető.
(Hangsúlyoznom kell: ez a kötet csak arra vállalkozhatott, hogy felvillantson egy nagy, emberi sorsproblémát, amely a békés civilizált világot is létében veszélyezteti, itt minden fejezet, alfejezet csupán takarékos vázlat, illusztráció, minthogy bármelyiknek a témája alaposan kifejtve, okadatolva vaskos kötetet igényelne, vagy sorozatot inkább. S egy egész tudományos intézetnek minden belátható időkre előirányozható kutatási programot. - Sok idézettel élek, de nem tudományos bizonyítás a célom, csupán gondolatok keltése az olvasóban, tehát lelőhelyet ritkán közlök, csak ha ebből a szempontból érzem szükségét, nevet akkor is, ha szerzői érdeket érint. Írói szabadságommal igyekszem tehát élni a tudományok felségterületén portyázva is. Nem utolsósorban terjedelmi okból, de még inkább ezt követeli - az olvashatóság.)
Jellegzetesen jövőfogyasztó a hazai lakáspolitika is.
Szabó A. Ferenc írja: ,,Az utóbbi évtized lakáspolitikája a fiatalok családalapítása, egzisztenciateremtése és főleg gyermekvállalása szempontjából rendkívül kedvezőtlen volt, különösen a lakosság egyre nagyobb hányadát tömörítő városokban és városias településeken. A lakásépítés terén megmozgatott óriási értékű anyagi erők nem szolgálták sem az egészséges lakásmegoszlás kialakulását, sem a fiatal generációk érdekeit. A központi lakáspolitika diszfunkcionálissá vált. Eredeti feladatának helyreállítása helyett magának a politikának a kivonulása figyelhető meg az utóbbi években a lakásfrontról."
„Az utóbbi évtized" lakáspolitikájáról adta ezt a diagnózist Szabó A. Ferenc 1987-ben, bízvást kiterjeszthetné az érvényességét az utóbbi évtizedekre. Hiszen már a hatvanas évek elején találkoztunk ilyen tünetekkel, Antibébi lakáspolitika c. írásomban szóvá is teszem:
„Tizenöt emeletes toronyházak épülnek, egyenként százötven lakással. És a százötven lakás közül egyetlenegy sem épül olyan család részére, amelyben kettőnél több a gyerek... A tudósítás szerint ,minden emeleten négy négyszemélyes, négy háromszemélyes és két két főre tervezett lakás lesz'. A cikk részletezi a lakások beosztását, bár ha nem részletezné, akkor is elhinnénk a tervezőnek, hogy ma, amikor az újonnan épülő lakások átlagos alapterülete 48 négyzetméter, az átlagosnál kisebb, két személyre tervezett lakásban valóban csak ketten lakhatnak... Egyelőre öt ilyen születésszabályozó toronyház épül, és, az itteni tapasztalatok alapján építik fel majd a későbbi magasházakat is Budapesten'. Antibébi magasházakat. Megfiatalodik a VIII. kerület - teszi hozzá a tudósító. Holott, ha a tudósításnak hinni lehet, a kerület éppen nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy végképp elöregedjék."
Már akkor is bajok voltak a lakáspolitika értékrendjével, rang-sorával: „...Kevés minálunk a nyolcgyerekes család, és - szerencsére - kevesen laknak garázsban. Ha tehát egy nyolcgyerekes család garázsban lakik (XIII. ker.), telnek az évek, több tízezer lakás épült már föl körülötte, de neki egy sem jutott - akkor nincs minden rendben a rangsor körül."
„Illetékes nyilatkozik: Sajnos, a sokgyerekes családokat nem tudjuk lakáshoz juttatni a szabad kontingens terhére. A sok gyerek természetesen szempont volna a juttatásnál, de ezt fontossági sorrendben több más szempont megelőzi." (Nem nehéz elképzelnem azt a több más szempontot - „fontossági sorrendben".)
„Fél tucat levél a fiókomban, azonos panasszal. A lakásügyi osztályon azzal utasították el őket: ,Még a madárnak is van annyi esze, fészket rak először, csak azután költi ki a fiókáit!' ,Megcsinálták a sok gyereket, aztán meg jönnek követelőzni?' stb." (Nos, ez a kép így féloldalas. Kiegészítésre szorulna: tíz- és tízezernyi ingyenlakást kiknek osztogattak szét ezek a lakásügyi osztályok ugyanakkor!)
Egyébként: az 1960-65 között épült összes lakásoknak mindössze kilenc százaléka elégítette ki férőhelyével az átlagos nagyságú -4,3-4,5 létszámú - családot. Több mint egyharmada az új lakásoknak három vagy kevesebb férőhellyel épült.
Az 1960-62 között épült lakások ezercsaládonként 553-572 lélekszámú fogyást terveztek be férőhelyükkel.
Már akkor szóvá kellett tennem: „Ez a minimánia sokkal költségesebb, mintha a tényleges vagy a demográfiai szükségletnek megfelelően építettünk volna nagyobb lakásokat. Az egyszemélyes garzon férőhelye pl. kereken kétszer annyiba kerül, mint egy férőhely a nyolcszemélyes lakásban. S a kétszemélyes lakás fajlagos költsége 160%-a a hatszemélyes lakásnak."
„A társadalom szempontjából sokkal-sokkal kifizetődőbb a nagy lakás építése: az előszoba-konyha-éléskamra-fürdőszoba-közüzemi blokk stb. nem terheli úgy le a lakószobákat jóval kevesebb az egy-egy lakóra jutó - fajlagos költség." Kiszámítottam, egy építészmérnök adataival részleteztem: két garzon (max. 4 férőhely) költségén épített nagy lakás minőségi cserék beszámításával 13-16 személy lakásgondját oldhatná meg véglegesen.
„Mi az oka, hogy a rosszabb, a drágább és az átmeneti megoldást keressük a jobb, az olcsóbb és a véglegesebb helyett?"
Kevés tervünket teljesítettük, de ezt szívósan: a lakáspolitika már a hatvanas évek elején betervezte a népfogyást, és ki is tartott mellette mindmáig.
Magyarország, 1975: „Az építésügy törekvése:, a lakások és a családok között egyensúly jöjjön létre. A fővárosban ezt talán 1990-re el lehet érni. Ha családonként három személlyel számolunk - hamarább is... A családok elaprózódnak, mind több a magányos és sok a gyermektelén házaspár. A távlati tervekben ezért most még csak 2,5 tagból álló családokkal számolhatnak."
A Népszabadság (1975) úgy állítja be, mintha a sokkal drágább apró lakás kínálná az olcsóbb megoldást, emiatt azután Győrött a „több ezer felépült állami lakásnak csupán két százaléka lett két és fél, háromszobás". És mintegy a „megtestesült realitás" követendő jelszavaként fogalmazza meg: „több kicsi lakás, de kicsivel több lakás"!
Ugyancsak a Népszabadság írja, de már 1984-ben: a lakosság mai szerkezetét alapul véve 900 ezerrel több két és fél, illetve háromszobás és kb. 80 ezerrel több négy és több szobás lakásra volna szükség...
Dr. Fekete Gyula tanulmányából:
„A hetvenes évek első felében a magyar lakásoknak mindössze 2,6%-a volt négy és több szobás." Sok fejlődő országban jobb volt az arány ennél. A nyolcvanas évek elejéig javult a helyzet, 7,8%-ra nőtt az ilyen lakások aránya, de nemzetközi viszonylatban ez is mérhetetlenül kedvezőtlen. (Pl. ez az arány Írországban 87%, Belgiumban 75%, Dániában 71, Norvégiában 69%.)
„Nyugaton komputer-szobák, kísérleti műhelyek, házi könyvtárak otthoni fenntartását kényszerítette ki a munkaerőverseny, és ezt a kényszert a fenntartási költségek adóalapból való leírhatósága révén az állami vezetés is méltányolja az országok többségénél. Nálunk ezzel ellentétes az állami megítélés, és a nyolcvanas években háromszor is megemelték a nagyobb lakások adóját." (Számítsuk hozzá ehhez, volt már szó róla: a bérekhez viszonyítva a magyar építőipar a legdrágább a világon.)
„1986-tól a korábbi összegek hat-tízszeresére növekedtek a nagyobb lakások házadói... A hasonló nagyságú bérlakások - a benne lakók érdekérvényesítő képessége miatt - egyáltalán nem adóznak, sőt erőteljesen dotáltak."
„Mind a hatvanas évek, mind a hetvenes évek statisztikái jelzik, hogy minél magasabb beosztású, minél nagyobb jövedelmű egy család, annál nagyobb valószínűséggel él dotált bérlakásban. A döntéshozók személyes érdekeltsége miatt a lakáshoz jutás, lakásfenntartás rétegenkénti teherkülönbségei közgazdasági tabutémává, politikai kérdéssé is válnak." „A nyolcvanas évek elején a szakmunkások - egy családtagra számítva - kevesebb, mint harmadannyi bérlakás-dotációhoz jutottak, mint a vezető állásúak és értelmiségiek. Azonos minőségű lakószobák fenntartásához társadalmi átlagban a szövetkezeti parasztok kétszer annyit, a szakmunkások másfélszer annyit, a segédmunkások 40 százalékkal többet fizettek, mint a vezetők és értelmiségiek... A gyermekszámot tekintve is a többgyermekeseknek az egy-két gyermekeseknél lényegesen alacsonyabb hányada él bér-lakásban."
Ami pedig a házadót illeti: „Mennyire igazságtalannak éreznék, ha öt-tíz évvel ezelőtti világ körüli út emlékei után évente adót köve-telne a hatóság, holott, ha ugyanabból a pénzből lakás épül, akkor ezt naponta megteszi."
Címzetesen a magánvagyon ellen folyt (s még mindig folyik) ez az osztályharc, ma már be kell látnunk: kártékony osztályharc. De valóságosan a jövő ellen folyt - tehát még kártékonyabb. Mert hadd ismétlem a refrént: a lakásépítés, a házépítés a nemzeti vagyont gyarapítja, s egyben az F-faktor fontos eleme: a jövő beruházása.
És mert félelmes problématömeg a lakásügy, itt érdemben még csak föl sem vázolható, csupán a diagnózisához adhat támpontokat az alábbi mozaik:
- A nyolcvanas évek elején a békásmegyeri lakótelep építése során elhasznált ablaküveg két és félszerese volt a ténylegesen beépítettnek.
-1986-ban 120 ezer forinttal növelte meg egy-egy családi ház építési költségét a kötelezővé tett hőtechnikai szabvány. Szakértők szerint ez a beruházási többlet száz év alatt sem térül meg az építtetőnek és leszármazottainak. Ám ez a szakvélemény nem kapott nyilvánosságot, az intézkedést kierőszakoló nagyvállalati építőanyag-ipari érdekek emlegetését is letiltották.
- A KSH számítása szerint (1987) az országban 1,9 millióan élnek a létminimum alatt, de - egyedülállóan a világon - a KSH ki-hagyja a lakásszerzés és lakástörlesztés költségigényét a társadalmi minimum számításában is.
-1971 óta egy vagy két gyerek ígérete ellenében a lakásépítésnél OTP-kedvezmény jár. Az osztályvezető nyilatkozik: „Évről évre kevesebben teljesítik ezt a - szerződésben vállalt - kötelezettségüket. Máig több százezer pár vette igénybe a kedvezményt. Kétharmaduk a lejárt idő elteltével igazolja, hogy a gyermekáldás bekövetkezett. De tavaly az egy gyermeket vállalóknak nem egészen a fele, a két gyermeket vállalóknak pedig alig több mint a fele teljesítette ígéretét." (Idekívánkozik: ha 15 m2-re becsülünk egy gyereknek járó többletlakóteret, ennek beruházási költségeiből egyötöd részt fedez - mintegy 3 m2-t - a szociálpolitikai kedvezmény...) - A személyi tulajdonú lakásban lakók hátránya a lakásbérlőkhöz képest igen nagy, egyes számítások szerint családonként havi tízezer forint.
- Ugyanazon a lakótelepen a lakástulajdonos 43%-kal több területfejlesztési hozzájárulást fizetett, mint a sok mindenben kedvezményezett, költségvetési dotációt is élvező lakásbérlő.
- Intézményes kizsákmányolás hatalmi segédlettel: a családi házakba betelepített 200 ezernyi bérlő.
- A sztálini „szocializmus" totális kizsákmányolásának egyik legszemérmetlenebb műfaja: öröklakások, társasházak felújítási alapját 1985 novemberéig kamatmentes számlákon kezelték.
- Ugyanolyan kisméretű falazótéglából ezer darab 1938-ban 65 munkaóra átlagbérének, 1984-ben 141 munkaóra átlagbérének megfelelő összeg.
- Az új lakások alapterületében, szobaszámában a fejlődő országok is sorra megelőznek: Venezuela, Brazília, Costa Rica, PuertoRico, Dél-Korea, Irán, Indonézia stb. stb.
- Amikor nálunk 48 m2 volt az új lakások átlagos alapterülete - a sajtó ezt is sokallta, s kiadta a Több kicsi lakást! jelszót -, Belgiumban, Hollandiában pl. 150 m2 körül volt az átlag. - Belga és holland zsebből sem bírnák fizetni azt a luxusadót, amit a magyar hatóságok ezért az átlagért kiosztanának!
- Ugyanabból az időből származó ENSZ-statisztika szerint nálunk nem egészen 5 százalékos volt (azóta, a magánépítkezések révén, valamelyest javult) a háromszoba-konyhás vagy ennél nagyobb lakások aránya; európai környezetünkben ez volt a legszerényebb - messze a legszerényebb! - mutató. Lengyelországé háromszorosa-kereken 15 százalék -, az NDK 17, Csehszlovákia 19, Jugoszlávia 21 százalék... Még kisebb a mi 5 százalékunk a bolgárok 40, a görögök 50, az NSZK 60, a portugálok 70, az USA 82, Kanada 86, Hollandia 91 százalékához képest.
- Az ezerhatszázas években Vácott a házak 40 százaléka három vagy több szobás volt.
- Ugyanazon a lakótelepen: a bérlő örökösödési illetéke: 0 Ft.
Tulajdon esetében: 150 ezer Ft.
- Ez bizonyosan világrekord: Magyarországon tyúkólat is csak szabályos építési engedéllyel - hárompéldányos tervdokumentáció, műleírás, okmánybélyeg, szomszédság beleegyező nyilatkozata, az országos szaknévsorban szereplő építész ellenjegyzésével - lehetett építeni.
- Ez is világrekord: 240 évre prolongálható kedvezmény! Lakásszerzésre szánt megtakarításra az adóhivatal évente legfeljebb 7200 forintig nyújt adókedvezményt - ebből az összegből ma 1/4 m2 új lakást lehet vásárolni, tehát 60 m2-es lakás esetében a kedvezmény 240 éven át érvényesíthető....
- Ma, amikor ezeket a sorokat írom (1989. szept. 15.), a több évtizedes tehetségtelen, protekcionista, korrupt és kártékony lakáspolitika záradékaként idézhetek egy címet az újságból: „Csődtömegként jellemezte a lakáshelyzetet az OT államtitkára." Szöveg: „...csődtömegként jellemezte az évtizedek alatt felhalmozódott problémákat, mivel a kialakult gyakorlat... nem a legjobban rászorulókat támogatta, és újratermelte a hiányt. Annak ellenére, hogy idén már kereken nyolcvanmilliárdot fordítanak a költségvetésből lakásépítésre, illetve támogatásra..." - a bérlakások dotációjára, például. S 200 ezerre tehető a lakásra várakozó igénylők száma...