A „MAGYAR CSODA" SZÍNFALAI MÖGÖTT

Szomorú világrekordunk 1962-ben: a népesség arányában nálunk született a legkevesebb gyerek. (A tudományos mutató - a tisztított reprodukciós együttható - már 1958 óta jelezte: a születésszám a népesség szinten tartásához elégtelen!)
Néhányan magánszorgalomból e témakörben összeírtak egy kötetre valót, s beadták a legilletékesebbnek tetsző kiadóhoz. Fontos ember lektorálta a kéziratot, a Kádár-titkárság akkori vezetője. Jelentésének rögtön az elején leszögezi: „a könyvet nem tartom kiadásra alkalmasnak, sőt azt mondanám, hogy kiadása egyenesen káros lenne".
Indoklás: a szerzők „igen meggyőzően bizonyítják be, hogy akinek több gyermeke van, annak rosszabbul megy a sora". így aztán a könyv „nem csábít gyermeknevelésre, hanem egyenesen elriaszt attól". „A könyv tele van követelésekkel..." „...Végső soron kárt okozunk, mert hangulatot csinálunk e pillanatban teljesíthetetlen követelések mellett." „Kockázatosnak tartom annak közlését, hogy a disszidensek jobban szaporodnak, mivel ez vulgárisan arra a következtetésre ad módot, hogy odakint jobb sorsuk van..."
Arra a megjegyzésre, hogy az abortusz káros az egészségre: „Hirschler szerint az abortusz biológiailag nem káros."
Végezetül: „Véleményem ismertettem a KB Tudományos és Közoktatási Osztályának illetékes felelős munkatársával. Teljesen egyetért velem abban, hogy a könyv kiadása csak zavart keltene a közvéleményben, és valóban a demagógia eluralkodására adna lehetőséget."
Nos, ezt a feltevést személyes tapasztalataimmal igazolhatom: e témakörben, végig a Kádár-Aczél korszakon a legveszedelmesebb demagógnak bizonyult - az egyszeregy.
Teljesebb a képe ennek a struccpolitikának, ha a gyermekes családok korabeli nyomorgatására is szánok egy rövid kitérőt. Íme, 1965-ben a Nőtanács körkérdésére beérkezett válaszok tartalmi kivonataiból:
- Sokgyermekes anyát kihagynak a vállalati lakáselosztásból, mert „nem végez társadalmi munkát".
- Panaszolja: nyíltan gyermekellenes hangulat a járműveken.
- „Ne nézzék bátor bolondnak, se hülyének, se gyanúsnak azt a családot, ahol sok a gyerek."
- Hatgyerekes anya: a hatóság, a társadalom részéről csak hátrányos megkülönböztetést tapasztalt.
- Hétgyerekes anya: sokszor nem meri bevallani a gyerekei számát. „Minduntalan találkozom fölényes lekezeléssel. Nem tartanak normálisnak."
- „Lenéznek, gúnyolnak... A gyerekeket is gúnyolják a szerényebb tízórai miatt."
- A munkahelyi hátrányok miatt: „Ha vissza tudnám forgatni az idő kerekét, egy gyerekem se lenne!"
- „Ha a három gyerekkel levegőzni megyünk, megbámulnak - nekem ez fáj."
- Négy gyereke miatt bolondnak nézik a munkatársai.
- „Gyakran találkozunk lenézéssel kilenc gyerekünk miatt."
- „A házban mi vagyunk a legszegényebbek. Amikor megszületett a harmadik gyerekem, gúnyosan megszóltak."
- Villamos, busz, rádió, újság - mindenütt az édesanyákat keserítik. - Dolgozni nem jár, öt gyereke van. Kisebbik lánya: „Anyu, te nem lettél semmi, se orvos, se színésznő, csak asszony?" Egy 12 éves kislány: „Szégyellje magát, hogy olyan sok gyereke van!" „Sokszor bolondnak nézik az embert."
- „Lehet, hogy a gyerektelenek döntenek a családi pótlékról?"
- Kilépett a munkahelyéről, nem bírta tovább a megjegyzéseket (a gyerek betegsége miatt).
- Amikor a harmadikkal volt terhes, bolondnak tartották, nemigen múlt el nap sértések nélkül: „gyerekgyár", „felelőtlenség" stb.
- „A főnököm úgy beszél velem, mint a kutyával." Ha megjön a harmadik gyerek, szeretne otthon maradni - szívesen vállalna bedolgozást.
- „Ketten a férjemmel összeszorított fogakkal harcolunk két gyerekünk ellátásáért, lemondunk mindenről, önképzésről, szórakozásról."
- A pártkongresszus ígérte a családi pótlék felemelését, nem történt meg. Marx szerint a termelési folyamatban elsődleges az ember megújítása utódaiban. Rossz a népesedéspolitikánk.
- A kapitalista Franciaországban tudnak adni tisztességes családi pótlékot?
- „Három kiskorú gyerekemet hagyom otthon, ha munkába megyek, és nem tudom, mire megyek haza." Több esetben kérvényezte, de nem vették fel óvodába őket.
- Irodahelyiségben, majd felvonulási épületben lakik három gyerekkel.
- Öt gyerekkel felvonulási épületben lakik.
- Barlangban lakik kétgyerekes leányanya.
- Garázsban lakik 8 gyerekkel. 1960 óta bent a lakásigénylése a XIII. kerületnél.
- Sufniban laknak, férje tbc-s.
- Tízen kétszobás lakásban laknak. - Két gyerekkel 3x2,5 m-es vizes kamrában laknak, 400 Ft az albérleti díj.
- Mosókonyhában öttagú család, 1957 óta bent a lakásigénylés a tanácsnál.
- A gyerek tbc-s, 1954 óta hiába kérvényez.
- Öt gyerekkel albérletben, salétromos konyhában, 1958 óta hiába kérvényez.
- Személyzeti szobában négyen laknak. Miért nem lakásról gondoskodtak előbb, azután gyerekről! - mondják a lakáshivatalban.
- Férjével, fiával fáskamrában lakik.
- Hideg, betonos konyhában lakik két gyerekkel, 11 éves, agy vérzéses, szívrohamos fiú az egyik.
- Négy gyerekkel 3x5 m-es helyiségben. - 3x2 m-es istállóban laknak, földes padló, kétéves állami gondozott gyerek, kéthetes újszülött. - Üzlethelyiségben... cementes, vizes, dohos.
- Egyszoba-konyhában 9 gyerekével. Férje beteg. Legnagyobb lánya férjhez ment, terhes, velük él. - Három gyerekkel, konyha elkerített részében. Hét éve kérvényeznek lakást.
- 3x2-es sufniban laknak, gyerekkel. Petróleumvilágítás - stb.... stb.... stb....
Tömérdek panasz a lakáshivatalokban elszenvedett sérelmekről, sértésekről, megaláztatásokról. Tömérdek javaslat: bedolgozás kellene, otthoni munkalehetőség az anyáknak, csökkentett munkaidő. (A miniszterasszony - Nagy Józsefné - nyilatkozik a Nők Lapjában: „A csökkentett munkaidő nagymérvű alkalmazását az ipar technológiája nem teszi lehetővé...") Zsúfoltak a napközik... óvodában nincs hely... bölcsődében nincs hely... Gyerekellenes hangulatkeltés mindenütt.