A CSÁBÍTÁS MATEMATIKÁJA
Remélhetjük, a fegyveres erőszak, a területszerzés kora végleg lejárt, legalábbis a vé-gét járja. Ennek ellenére úgy tetszik, a kisebb, gyengébb népeknek semmivel sem könnyebb az önvédelem ma, mint annak idején. S még inkább szembetűnő: a múlthoz képest sokat javult az erősebbekpozíciója. Hiszen a gazdagabb, az erősebb ma páholyban ül, nem kell már költséges, kockázatos háborút viselnie. A zsákmány a helyébe megy: sóval-kenyérrel, fejedelmi ajándékkal. Lehet tehát ő is gavallér: Angliában kiművelt, „osztályon felüli" agyvelőnek a hazai (angliai!) fizetés kettőtől hétsze-reséig tettek ajánlatot a vizsgált időszakban az agy velőimportőrök.
Áldozat lett tehát a hatalmas Anglia is. Természetesen neki is voltak áldoza-tai, és tetézve pótolták veszteségeit - a nála gyengébbek köréből. De erre nem tér ki - a máskülönben alapos - kormánybizottsági jelentés. Voltaképp mi a modern gyarma-tosítás „csodafegyvere"? Amelynek még a hatalmas Anglia sem állhat ellen? (Köz-bevetőleg: itt a modern gyarmatosítás csupán egyetlen módszeréről, az „agyvelő le-csapolásáról" van szó. Mint a jövő megrablása, kizsákmányolása, beruházásainak el-sajátítása - szervesen a témához tartozik.)
Csodafegyver? - Jellemzésül egy hevenyészett, sematikus számítás:
Százezer gyerek az állam és a szülők költségén alapfokú oktatásban részesül. Közülük a java tízezer a középiskolában is jól megállja a helyét. Ezer továbbtanuló az egyetemen is kitűnő eredményt ér el, a legjobb száz közülük kutatóintézetbe kerül. Hosszú évek - inkább évtizedek - múlva lesz közöttük tíz kitűnő tudós, országosan ismert nevű. És lesz talán egy, akinek nevét és munkásságát számon tartják az illető tudományág nemzetközi fórumain.
Most lép színre az agyvelő-vigéc. S ha Angliában kettőtől hétszereséig rá-ígérhet a hazai fizetésekre, kevésbé gazdag országokban bátran licitálhat tíz-hússzorosáig is. Nem kellett a százezren kezdeni, ahol még nem ismerhető fel az az egyetlen, nincs a homlokára pecsételve a leendő világhír.
S naprakész - nem is kell évtizedeket várakozni rá.
(A szegényebb országok annyival védtelenebbek, hogy legjobbjaikat nemcsak a többszörösen nagyobb jövedelem csalétke, hanem a kutatás, az érvényesülés tágabb lehetőségei is csábítják.)
S ugyanez a csábítási matematika alkalmazható neves művészek vagy éppen csodacsatárok átszipkázására, mindenfajta eleven - „minőségi" - importcikkre és csempészárura. Olyan óriási szellemi és anyagi értékek halmozódtak fel a kiemelkedő tehetségekben, hogy még egy nagyhatalomnak is érdemes velük risztölni: részesíteni őket fizetési cédulájukon az idegen társadalom közkincséből kiszakított s realizált érték - az agyvelő-importáru, csempészáru - töredékéből, néhány százalékából.
Példa lehet a futballvilág. A leggazdagabb klubok csábításait – adminisztratív korlátozások nélkül - lehetetlen kivédeni. Hiszen azok már alig nevelnek saját után-pótlást, annyira a mások nevelte legnagyobb tehetségek megvásárlására, elcsábítására alapoznak. Módszernek ez a legeredményesebb, üzletnek a legkifizetődőbb. Hogyan is tudnánk annyi kirobbanó tehetséget, annyi világklasszist nevelni a saját klubjukban, a saját erejükből!
És a tucatmunkás? A tucatmérnök? A tucatorvos? A tucattudós? A tucatember?
Itt még agyvelő-vigécre sincs szükség. Erős vonzásra ez a mennyiségi agyvelő különösebb toborzás nélkül kellő, sőt fölös számban rendelkezésre áll. S ennek épp elég vonzás a gazdagabb országban elérhető - akár csak remélhető - jobb életszínvo-nal.
Kivált, ha szülőhazája nem vonzza eléggé. Netán taszítja is.