Csődben a nyugdíjrendszer
Volt már szó róla: a civilizált világban elterjedt nyugdíjrendszer ebben a formájában minden józan logikát nélkülöz, minthogy semmi kapcsolatban nincs az utódlással. így vált egyik leghatékonyabb ösztönzőjévé a jövő kizsákmányolásának.
Idős pécsi tanár ismerősöm ugyan vitatja ezt egyik levelében: „Kizsákmányolni a jelent zsákmányolja ki, a jövőt kiirtja. Mert mi is a nyugdíj? Közkeletű elképzelés szerint az az összeg, amit meghatározott szolgálati évek alatt befizetett nyugdíjjáruléka jogán, szolgálati korhatárának elérése után vagy rokkantság esetén ellátmányként kap a dolgozó az államtól élete fogytáig. Ez jog, amihez már semmiféle kötelesség nem tartozik. Nem kérik számon tőle, nevelt-e utódot, úgy is eltartja őt az állam, ha nem nevelt. De közgazdászszemmel nézve a dolog másként fest. Mert a nyugdíjas nem abból a pénzből él, amit kap. A pénzt sem megenni, sem mint ruhát magára ölteni nem tudja, ha befűtene vele, nem adna neki elég meleget. Nyilvánvaló, hogy az a pénz csak a társadalom utalványa arra nézve, mekkora rész igénybevételére ad jogot a nyugdíjasnak a jelenkor dolgozói által előállított javakból - élelemből, ruházatból, lakásból, fűtésből, szórakozásból..." Tehát nem elég végigdolgozni egy életet. Minél inkább mindenkinek jár a nyugdíj, annál inkább mindenki gondja, felelőssége az utódnemzedék világrahozatala, fölnevelése, oktatása, elindítása az életbe.
A gyermeknevelés családbeli költségeinek a megtérítése tehát nem „juttatás", nem „segély", „segítség", nem „adomány", minthogy az jár a jövő dolgozóit-eltartóit nevelő szülőknek.
Nálunk csak egynegyed-egyötöd részben kapják meg, háromnegyed-négyötöd részben élősködik rajtuk a társadalom.
A nyugdíjrendszer révén tehát bekerült a civil gazdaságba az az erősen szociális elem, amely közüggyé teszi, mintegy főrangosítja a közgondokban az öregkori ellátást-eltartást, s ezzel együtt elsőrendű közüggyé emeli a gyerekekről való gondoskodást is.
Azt mondja az USA-beli nyugdíjas a tv képernyőjén: - Én ugyan nem szorulok rá a nyugdíjra, meglennék anélkül is, de ami jár, az jár, egy centről sem fogok lemondani. Huszonnyolcmillióan vagyunk, szeretném látni azt az elnökjelöltet, akit a mi szavazataink nélkül megválasztanak!
A csőd felé sodródó képtelen nyugdíjrendszer helyreigazítására tesz kísérletet Demény Pál (Population Council, New York) azzal a kifejezett céllal, hogy „visszaállítsa azt a közvetlen kapcsolatot, ami valaha fennállt a termékenységi magatartás és az öregkor gazdasági biztonságának egyéni kilátásai között". „A cél elérése érdekében a reform, társadalmi megegyezés alapján, a fizetésekből kötelező hozzájárulás összegének egy részét, ami a közös kasszába befolyik, és amiből most az országos társadalombiztosítási rendszereket finanszírozzák, arra szánnák, hogy átutalják azt a részt, többletként az egyes hozzájárulok élő szülei részére."
Jól látja Demény Pál, milyen kapcsolatban van az elhibázott nyugdíjrendszer a csökkenő termelékenységgel, a népességfogyással. Fontos körülmények változtak meg: a hagyományos társadalomban a gyermekek a háztartásban, a gazdaságban hasznosan közreműködtek, s a rájuk fordított költségeket meghaladta ez az érték. Viszont a fejlődés során a nevelési költség rohamosan nőtt, és a gyermekek részvétele, segítsége a háztartásban ma már elenyésző.
Megváltozott továbbá egy másik lényeges körülmény: valamikor a gyermekek tartották el ugyanis öreg szüleiket. A társadalombiztosítás viszont az öregek ellátását-eltartását társadalmi felelősséggé tette, függetlenül attól, neveltek-e gyermeket vagy sem, sőt „a termékenység és az öregkori biztonság kapcsolata visszájára fordult, mivel a megtakarítás nehezebb olyan személyek számára, akik a gyermeknevelés költségeit viselték". - Hadd tegyem hozzá: annyira visszájára fordult, hogy általában magasabb nyugdíjat érnek el azok, akiket nem foglalt le s érvényesülésükben sem gátolt a gyermeknevelés, kivált több gyermek nevelése.
Demény Pál javaslata olyan intézményes újítást keres, ami „visszaállíthatná a materiális kapcsolatot a termékenységi magatartás és az öregkori biztonság között". Hivatkozik a kínai alkotmány (1949) 49. cikkelyére, amely megállapítja: „a szülők kötelessége ellátni és nevelni gyermekeiket, és a gyermekek felnőve kötelesek ellátni és támogatni szüleiket". A rendelkezés első része beépült a modern állam törvényes gyakorlatába, a második rész viszont a fejlett társadalmakban szinte megvalósíthatatlan, és törvényesen nem kényszeríthető.
„A termékenység és az öregkori biztonság kapcsolatának helyreállítása csak akkor lenne lehetséges ezekben a társadalmakban, ha a gyermekek által az öreg szülőknek nyújtott pénzügyi támogatás semmiképp sem befolyásolná a gyermek anyagi körülményeit, és fordítva: ha a szülőben, aki ilyen támogatást kap, semmiképp sem alakulna ki a lekötelezettség érzése felnőtt gyermeke iránt" - írja Demény.
Ha az egymást követő generációk aránya megbomlik az elöregedő társadalomban, egyszeriben „nyilvánvalóvá válik, hogy a nyugdíjaskorú népesség azon tagjai, akik gyermekvállalással-neveléssel hozzájárultak a következő munkaképes korú népesség felépítéséhez, olyan pozitív gazdasági előnyöket teremtettek, amit a jelenlegi intézményrendszer keretében a társadalombiztosítás képtelen nekik visszatéríteni".
Ezért a reformjavaslat szerint a társadalombiztosítási hozzájárulás összegének egy részét a munkaképes korú egyén közvetlenül a szüleinek fizetné, amíg a szülők élnek. „Ez a ráfordítás nem érintené az illető kötelező társadalombiztosítási hozzájárulásának szintjét, csupán annak hovafordítását."
A szülőket illető járulék tehát változatlanul hagyja a gyermek társadalombiztosítási adójának összegét. S ezt a közvetlenül a szülők nevére átutalt pénzt meg lehetne olyan összegben állapítani, hogy „lényegesen nagyobb különbség lenne azok járandósága között, akiknek nyugdíjaskorukban van vagy nincs gyermekük, és a különböző gyermekszámú szülők között is, aszerint, hány gyermeket neveltek fel sikeresen a produktív felnőttkorig".
Nemzetközi demográfiai értekezlet jegyzőkönyvéből:
„Sok küldöttség utalt országa népességének fokozatos elöregedésére, melynek során az időskorúak aránya növekszik, a fiataloké pedig csökken. A legtöbb ország szerint az elöregedési folyamat várhatóan tovább fog tartani, és ennek jelentős gazdasági, társadalmi és politikai következményei lesznek. Az elöregedési folyamat nemcsak az eltartottak összetételét változtatta meg oly módon, hogy az eltartottak között csökkent a fiatalok és emelkedett az időskorúak aránya, ami jelentős szociálpolitikai és költségvetési következményekkel járt, de megváltoztatta a munkaképes korú népesség korösszetételét és a munkaerő elöregedésének folyamatát is."
A mexikói népesedési fórum az elöregedésről:
„Gazdasági szempontból kulcskérdése a népesség korstruktúrájának az ún. .eltartási teher' alakulása, azaz a munkaképes korúak aránya a gyermekkorúakhoz és az időskorúakhoz. A munkaképes korúak számának alakulása meghatározza a munkaerő-kínálatot és ezen keresztül nemcsak a munkaerő-politikát, hanem ennek nyomán lényegében a gazdasági fejlesztés stratégiájára, szerkezetének alakítására vonatkozó koncepciókat is."
A fejlett országokban a 60 éven felüliek aránya 20% körül van, a gyengén fejlett országokban 5-6%.
„A jövőben az öregedési folyamat folytatódni fog, és ki fog terjedni a fejlődő országokra is. A csecsemő- és gyermekkori halálozás visszaszorítása (elsősorban az oltások és az antibiotikumok révén) várhatóan azt eredményezheti, hogy száz újszülött közül 87 eléri a 60 éves életkort, 42 pedig a nyolcvanadik évet is."
(A mi elvénülő társadalmunkban épp ellenkező irányú irányzatot jelez 1990 januárjában egy rádióhír: „Egy ma születő magyar 16 évvel rövidebb életesélyű, mint egy nyugat-európai ma születő gyerek.")
Az öregek túlsúlya a felnőtt korosztályokban, kivált a gyermektelen öregeké, az egész politikát elöregíti. A szemléletbeli elöregedésnek nincsenek távlatai, „napjai meg vannak számlálva", nem kezdenek messze tekintő korszerűsítésekhez, beruházásokhoz a nyugdíj előtt álló vezetők, az élet minden területén érvényre jut az elmerevült, merész fordulatokra, újításokra képtelen szemlélet.
Sauvy francia demográfust idézi Andorka: „... Az öregedő népességben általában kisebb a kezdeményező kedv, nagyobb a konzervativizmus, ez pedig hátráltatja a műszaki és gazdasági fejlődést."
A családalapítás gondjairól írja Szabó A. Ferenc: „Gyermekeinkre... kevesebbet költünk, mint a nyugdíjasainkra. Persze lehetne árnyalni ezt a megállapítást sokféleképpen, de ez sem sokat változtatna rajta. Mert igaz, hogy a nyugdíjasok jó része tehetsége arányában hozzájárul az unokák felneveléséhez, gyakran még örökséget is hagy majd maga után... Mégis, bármiféle generációs ellentét szításának célja nélkül kijelenthetjük: társadalmi értékrendszerünk válságának egyik jellemzője, hogy az idősek érdekérvényesítési lehetőségei ma jobbak hazánkban, mint a gyermekeket nevelő fiatal családoké."
(1989-ben az országgyűlés ad hoc bizottsága, miközben állást foglalt a gyerekek létminimumának is a megadóztatása mellett, a nyugdíjasoknak - utaltam rá - 120 ezer forintig adómentességet javasolt...)
Az elvénülő társadalmaknak ledolgozhatatlan a hátrányuk, túlterhelésük - anyagi, szellemi, fizikai értelemben egyaránt - a fiatal társadalmakhoz képest.
Már magában az behozhatatlan előny: a fiatal társadalmak bíznak a jövőben.
A Szemközt a jövővel című tanulmány szerint (Római Klub): „Egy ország népességének korösszetétele közvetlen befolyást gyakorol a saját jövőjébe vetett hitére és bizalmára, valamint arra a képességre, hogy az új problémákat újszerű módon oldja meg." Sokkal fontosabb az, ,elég fiatal korösszetételű lakosság fenntartása a fejlett országokban, mint azok a hátrányok, melyek abból származnak, hogy a világ népességét a fejlett országok népesedése is tovább növeli".
Európában aligha növeli.
Semlyén István írja: „A születésszám... szinte valamennyi nyugati országban máris megközelíti a küszöbértéket, amelyen túl megkezdődik a népesség szükségszerűen gyorsuló ütemű fogyása, s ami ezzel egyértelmű, a lakosság beláthatatlan következményekkel járó elöregedése."