dr. Kováts Zoltán, felszólalása, a Népesség és népesedéspolitika Magyarországon c. konferencián (1998)

Nem mondhatjuk, hogy népünk eme súlyos problémájáról soha, sehol nem esik szó. Azt sem, hogy nincsenek, akik tisztán és világosan beszélnének. De hogy ezeknek az embereknek a szava a széles nyilvánosság felé már nem jut el, az bizonyos. Ezekről a konferenciákról, az ott elhangzottakról, szinte soha nem értesülhetünk, legfeljebb egy mínuszos hír formájában. Képzeljünk csak el, egy régmúlt viszonyokba helyezett esetet. Az ókóri Egyiptomban, melynek - talán emlékszünk még rá tanulmányainkból - a sorsa, a Nílus éves rendes áradásától függött, csak egy nagyon szűk körnek, egy a társadalom perifériájára szorított, szinte üldözött csoportnak okozott vona fejfájást, hogy miképp áll a folyó vízszintje, hogy miért késik az áradás? Ugye, hogy elkpézelhetetlen lett volna ez? Márpedig csaknem egész Európában, de Magyarországon különösen, a társadalom elsöprő többségét, nemzetieket, liberálisokat, szocialistákat (s itt ezt a pártok tagságára, s nem a vezetésre és a pártonkívüliek, a politikától elfordulók nagy tömegére egyaránt értjük) ez a kérdés egyszerűen nem érdekli. A szavak, a lózungok szintjén, vannak akiket igen, de azok is, mihelyt a probléma valódi súlyának szele épp hogy egy kicsit meglegyinti őket, azonnal elfordulnak, megijednek, viszakoznak. Pedig őszinte szembenézés nélkül, ahogy semelyik szenvedélybetegségből, úgy ebből a mély süllyedésből sincs visszaút.