Fekete Gyula Ki vezeti félre a közvéleményt

Az, hogy a magyar közvélemény társadalmi létünk első számú törvénye kapcsán olymértékben tájékozatlan, több évtizedes agymosás, félretájékoztatás, vagy éppen nem tájékoztatás következménye. Ez sajtóban sehol, csak Fekete Gyula magánkiadásában megjelent könyvében, a Különvéleményben megjelent írás egyike azoknak, amelyek nem láthattak napvilágot, mert egyszerűen nem jelenetették meg, nem közölték őket.

Kováts Zoltántól tudom, hogy ők ketten, Fekete Gyulával közösen, 1988-ban, Szegeden, mintegy 550 fős hallgatóság előtt - amely túlnyomórészt a Magyar Demokrata Fórum tagjaiból állt - tartottak egy fórumot, amelyen Kováts Zoltán ismertette, a Népessségtudományi Kutatóintézetben alkalmazott módszerhez (component method) képest más alapon álló prognózisát. Az új módszerrel Kováts Zoltán és grémiuma, nagyobb mértékű fogyást jelzett előre, mitt a KSH NKI. Ezt a hivatalos szakma részéről Monigl István és többen elítélték, megtámadták. Kováts Zoltán sem és Fekete Gyula sem kapott arra lehetőséget a nagy példányszámú lapokban reagáljon a leírtakra. Az előbbi a Tiszatájban, az utóbbi pedig ebbe a magánkiadásban megjelentetett könyvbe tudta betenni válaszát. A hatása az ilyen, viszonylag eldugott helyeken történő megjelentetésnek, nyilvánvalóan meg sem közelítheti azt, amit egy Népszabadságbeli cikk jelent.

CsatolmányMéret
Fekete Gyula Ki vezeti félre a közvéleményt.rtf22.38 KB