Fekete Gyula Süket a meztelen király

Az 1987-ben elfogadott és az 1988-ban bevezetett személyi jövedelemadó rendszer, család és gyerekellenes voltát bizonyító írás. Kötelező olvasmány azoknak, akik komolyan tudni szeretnék, hogy miért süllyedt a magyar nép ebbe a súlyos népesedési válságba. Ennek ugyanis okai vannak, s az szja bevezetése az egyik ilyen a sok közül.

SÜKET A MEZTELEN KIRÁLY

Nem azt igyekszem bizonygatni az alábbiakban, ami már látványosan bebizonyosodott, hogy ti. a személyi jövedelemadó rendszere szakmailag tarthatatlan, politikai szempontból dilettáns, minden fontosabb céljának épp az ellenkezőjét érte el. Olyan tanulságokat rejt ez a gyors és kétségtelen kudarc, ne menjünk el mellette szótlanul.
Hogy nem kérték ki az előkészítés során intézmények, szakemberek, laikusok véleményét, ezt rosszindulattal sem lehetne ráfogni az adórendszer felelősei re (szándékosan kerülöm az adóreform szót, ne mocskoljam még ezzel a fiaskóval is a reform fogalmát). Számtalan értekezlet számtalan vitája kísérte az adóterv kidolgozását, ám a jegyzőkönyvek, kivonatok, feljegyzések tanúsága szerint úgyszólván kezdettől fogva a voluntarista hatalom szelektív fülei szűrték át az észrevételeket, sajátos érzékkel rendre azokat a megjegyzéseket, aggályokat, ellenvetéseket utasítva el, melyek indokoltsága már az adó bevezetésének első hónapjaiban vastagon igazolódott.
Intézményi keretben is szerveztek eszmecseréket, s ezeket már "társadalmi vitának" keresztelték el, bár ez csak beceneve volt, hiszen meghívottak szűk körében zajlottak ezek a viták, "szigorúan bizalmas", számozott sokszorosítványt kapott minden résztvevő, melyet a vita befejeztével nyomban vissza kellett szolgáltatni.
Négy ilyen vitán vettem részt, jó néhány dokumentumot a különböző állásfoglalásokból is begyűjtöttem, kötetnyit idézhetnék közgazdászok, társadalomtudósok, pénzügyi szakemberek figyelmeztetéseiből, kritikáiból, ellenvetéseiből: "visszafogná a kialakuló vállalkozói kedvet", "inflációs hatásokat gerjeszt, nivellálja a jövedelmeket s ezzel az ösztönzés ellen hat", "a demokratikus rendszerek kiépítetlensége lehetetlenné teszi egy ilyen adórendszer működését", "a kamatadó túlságosan az infláció függvénye, végső soron az infláció megadóztatása ", "az adózás jövedelmi veszteségeket is megadóztat" stb., stb. Fennen hirdetett elvei: „a gyerekes családok ne kerüljenek hátrányos helyzetbe", "a gyermekes családok javára bizonyos mértékű jövedelemátrendezés valósuljon meg" - mindezeknek cinikusan épp az ellenkezőjét készíti elő; lehetetlenül nehéz helyzetbe taszítja a gyermeket nevelő családokat.
És így tovább, hangsúlyozom, szakmabeliek: "Az adózás utáni jövedelemnek tartalmaznia kell a gyermeknevelés költségeit". "A bevezetéskor el kell kerülni annak a látszatát is, hogy vállalkozásellenes" stb., stb. .
De hagyom a szakmát. A tanulságok tisztábban leszűrhetők, ha a továbbiakban inkább laikusoktól idézek. Íme, egy szűkre fogott mustra a falra hányt borsószemekből:
Részletek egy, a HNF országos elnökségén elhangzott felszólalásból 1986. szeptember 19-én, tehát kerek egy évvel az adóterv parlamenti tárgyalása előtt:
". . . Amit a tervezet célul tűzött ki, mindannak épp az ellenkezője várható."
"Teljesen világos az új adórendszernek az a szándéka, hogy megvámolja a többletmunkát. Például rosszul jár minden továbbdolgozó nyugdíjas. …Az új adórendszer nivellál, az egyenlősdi felé hajlik, jelen formájában durván a teljesítmény ellen ösztönöz. Azt mondják erre a pénzügyesek: annál jobban fognak az emberek dolgozni, ha megadóztatják őket, hogy mégiscsak érjék el az adózás előtti jövedelmet. Ebben én nem hiszek. Inkább hiszek abban, az illető odavágja a kalapácsot: én az adóhivatalnak nem dolgozom! …"
"Erre az előterjesztésre én nem tudok mást mondani, mint azt, hogy drasztikusan reformellenes! Voltaképp a reform elvetésének kell tekintenem a tervezetet…"
". . . Kétségtelen az inflációs hatása! . . ."
"Mi a piacgazdaságokból másoltuk ki ezt az adórendszermodellt, holott nálunk a hiánygazdálkodás jellemző. Viszont a magánszektor és a második gazdaság a hiánygazdálkodás esetén szemrebbenés nélkül áthárítja az adóztatást a kiszolgáltatott vevőkre. Ez is inflációs hatás."
"Ami az arányos közteherviselést illeti, én, figyelmes kétszeri átnézés után, épp az ellenkezőjét olvastam ki ebből a tervezetből."
"A nem megfogható, láthatatlan jövedelmeket 50 milliárdtól 200 milliárdig becsülik. Ehhez laikus vagyok, de azt biztosra veszem, hogy a megfogható és a láthatatlan jövedelmek közti különbség mindenképpen nő – tehát nőnek az igazságtalan különbségek -, mert a megfoghatót megadóztatjuk, a megfoghatatlan pedig megfoghatatlan marad, mint Nyugaton is, mindenütt."
"Sokféleképp ki lehet játszani a vagyonelszámoltatást, de aki nem játssza ki, azt a rendelkezés viszont képtelen, esztelen fogyasztásra ösztönözni. Ugyanis azt nem tudják megfogni, amit elfogyaszt, csak azt - s ez megint kártékony hatás! -, amit nagy vagyonából nemzeti vagyont gyarapító beruházásra fordít, tehát építkezik. Amit elkölt, eliszik, elutazgat, az megfoghatatlan. Tehát az abszolút fogyasztói társadalom felé haladunk ezzel a kártékony ösztönzéssel is."
"Ami a jövedelem nyilvántartását illeti, néhány foglalkozási ágban és ez százezreket érint! - még a rákérdezés is tiltatik a statisztikai felvételeknél a valóságos jövedelemre. Nem tudom elképzelni, hogy ez a titkosan kezelt személyi jövedelem az adórendszer bevezetésével egyik napról a másikra nyílttá váljék. Demokratizmusunk éretlensége a bármennyire szükséges és hatékony adórendszer bevezetésének is ellentmond."
"Szocialista bérezés - kapitalista adóztatás? . . . Sajnos, még ezt sem mondhatom, a kapitalizmusban sok jó dolog is van az adóztatásban, azokat nem vesszük át. Sikerült egyeztetnünk a szocializmus rosszaságait a kapitalizmus rosszaságaival . . ."
"Nálunk szinte már az adót is adóztatni akarják: a köfát, a nyugdíjjárulékot, a gyerektartást, az inflációt - ilyen sehol a világon nincs!"
"Engem nem lepett meg, hogy ez az adórendszer is család- és gyerek ellenes, lassacskán hozzá kell szoknom, hogy a politika is az. Maga a jövedelemelosztás is az. Egyre rosszabbodik 25 év óta viszonylagosan is, abszolút mértékben is a többgyermekes családok helyzete. Történelmünkben a legnagyobb tragédia készülődik. Én ismerem a titkosított népesedési előrejelzéseket - sötét, reménytelen, vigasztalan a kép. Erre, hogy még sötétebb legyen, a kevés gyereket is megadóztatjuk."
"Békesi elvtárs itt elmondta: alapelv, hogy a létminimum adómentes, a létminimumot a társadalom minden tagja részére biztosítani kell. A gyerek nem számít a társadalom tagjának, nem számít embernek? Állampolgárnak sem számít, a létminimumát megadóztatják."
"Emlékeztetek egy hajdan közölt, nagy visszhangot keltett vitatkozó levélre: a gyerek olyan hobbi, mint a kutyatartás. A kutya tartók sem követelnek kutya pótlékot és kutyaólat, mit követelőznek a gyerekes családok! . . . Azt kell mondanom, az előterjesztés még itt sem tart. A tervezet szerint kiszámoltam: már egyetlen gyerek után is annyi adót kell fizetni, mint tizenegy luxus kutya után. Ha ugyanis a szülő a saját létminimumán felül megkeresi egyszem gyereke létminimumát is, az már adóköteles. A 3 vagy 4 gyerekekről már szólni sem merek. . ."
(Közbevetőleg: azóta lényeges változás történt. Az Illetékesek a gyerekekkel való összehasonlítást nyilván sértőnek találták a kutyákra, s hogy elejét vegyék további hasonlítgatásnak, attól a naptól - 1988. január l-jétől -, amikor hatályba lépett a világtörténelem legszigorúbb gyerekadója: eltörölték a luxus kutyák adóját. . .)
"Ha én népfőügyész volnék, törvényességi óvást emelnék az ilyen adórendszer ellen az alkotmány 61. §-ának (1) és (2) bekezdése, valamint a 62. (2) bekezdése alapján, minthogy olyan hátrányos megkülönböztetést alkalmaz állampolgár és állampolgár között, amely, szigorúan büntetendő' . . . Nézzünk körül Európában! Csak a Nyugatot vegyük összehasonlításnak, onnét vettük a modellt is . . . Itt van előttem a kimutatás a nyugati adórendszerekről. Valamennyi tőkés országban - a hozzánk valamelyest hasonlítható spanyol, portugál, ír, görög adórendszerekben is - elszámolható adóalap vagy adókedvezmény az eltartott gyerek után, az eltartott feleség vagy időskorú után. Franciaországban a legkedvezőbb a helyzet és a legigazságosabb: a család összjövedelme után adóznak. De a személyi adózásba is mindenütt beépítik az eltartási kötelezettséget, csak Magyarországon zárjuk ki a gyerekeket a megélhetésből, holott népesedési helyzetünk - az utóbbi 28 évet tekintve - legrosszabb a világon."
"A szocialista országokban más a helyzet, Romániában, Bulgáriában, a Szovjetunióban a gyerekteleneket adóztatják. Ezt nem helyeselném, de azért az sincs rendben, hogy mi annyira külön utakon járunk, mi a gyereknevelésért adóztatjuk meg a családot."
"Idáig is büntettük a családokat a gyerek miatt. A többgyermekeseket például a legalacsonyabb életszínvonal jellemzi. Üdülésre 1: 10 az esélyük. Tessék megnézni a statisztikában a legszegényebb egymilliós decilist! Miközben a társadalomban rohamosan csökken a három- és többgyerekes család, az alsó decilisben rohamosan nő, négyszeres az arányuk a tíz évvel ezelőttihez képest, kifelé szorítják ebből a kategóriából még a kisnyugdíjasokat is.”

„Az adórendszer kártékony szelleme túlsugárzik az érintetteken, átitatja majd a közvéleményt. A gyerekellenes, családellenes, politikailag is alátámasztott intézkedések, törvények beleitatódnak a közgondolkozásba."
"A családi pótlék majd kompenzál? Tessék utánaszámolni! A gyerekadót semennyiben sem, a drágulásokat is csak részben kompenzálja. Minthogy a gyereknevelés családbeli költségeinek csak 20 százalékát téríti a gyerekpótlék, eleve csak ezt a 20 százalékot szándékoznak kompenzálni is. Ráadásul ott bujkál e kompenzálás mögött a legkártékonyabb egyenlősdi. Azoktól a törekvő szülőktől, akik igyekeznek gyermekeiknek legalább a létminimumot megkeresni, azoktól elvesz az adó, s odaadja, akár a lumpoknak is - alkoholfogyasztásunk fellendítésére? . . ."
"A családalapító fiataloknak iszonyúan nehéz a helyzetük, mindenféle munkát vállalnak, a többlet jövedelem megadóztatása őket különösen fogja sújtani. Ugyancsak az elviselhetetlenig megnöveli az adó az akármilyen korosztályhoz tartozó házépítők terheit."
"Békesi elvtárs érvelése a gyerekadó mellett külön tanulmányt érdemelne. Szerinte igazságtalan volna, ha nem adóztatnák meg a gyerekeket ott, ahol a szülő a gyerekre is keres, mert ott ahol a szülő nem keres akárhány gyerekére, csak saját magára a létminimumot nem lévén adóalany, nem kaphat "adókedvezményt". Lám csak, belekeverik a szociálpolitikát az adózásba az előterjesztők, ha érvelésük úgy kívánja!"
(Szapora érvelés ez, sajátos logikája arra érdemesíti, hogy őrizzük meg a történelemnek.) Sevcsik István is (Pénzügyminisztérium sajtóosztály) mérhetetlen szakmai fensőbbséggel leckéztette Görgey Gábort a Magyar Nemzetben: "Ha az eltartottak száma szerint lehetne az adó alapból kedvezményeket leírni, alighanem ők, a legszegényebbek járnának a legrosszabbul, mert nekik nincs vagy alig van adóalapjuk." De nézzünk csak eme szociális érzékenység mögé! "Annak az átlagos valószínűsége, hogy egy családban mindketten alacsony keresetűek, csak közel 2 százalék…" - olvasom a Figyelőben. - "Komolyan gondoljuk tehát, hogy a gyerekes családok 96-97 százaléka erre a szűk rétegre hivatkozva ne részesüljön adókedvezményben? - Ne felejtsük el, az egy gyermekesek 55, a kétgyermekes családok 82, a három gyermekesek 94, a négy gyermekesek 99 százaléka él az aktív családok átlagos jövedelemszintje alatt." - Ezekre a családokra, ha a szülők igyekeznek megkeresni gyerekeik minimális tartási költségét, s ezért keményen megadóztatják őket - minél több a gyerek, annál keményebben -,ezekre már nem terjed ki a fiskális gondolkozás szociális érzékenysége.
Meg kell jegyeznem: ezek az adatok az átlagos jövedelem szintje alatt élő gyermekes családokról 1987-ben voltak érvényesek. Azóta ehhez képest is igen sokat romlott a helyzetük - az adó miatt.
Több dokumentumban találkozom az idézett, fejére állított érveléssel. A Pénzügyminisztérium és az Igazságügy Minisztérium 1987. júliusi keltezésű közös előterjesztése még azzal is megtoldja: ha az eltartottak létminimumát nem adóztatnák meg, "az eltartók jutnának kizárólagos kedvezményhez". Nyilván ezzel a 2 százaléknyi eltartóval szemben is, aki nem adózik, és természetesen azzal a sokkal többszázaléknyi adóalannyal szemben is - micsoda igazságtalanság! -, aki nem tart el senkit, tehát nem lehet neki ezt a "kedvezményt" megadni!
Ehhez csak annyit: a létminimum megadóztatása az állampolgárok egy jelentős csoportjának hátrányos megkülönböztetésével az alkotmányba ütköző jogsérelem. A fiskális gondolkozás "kedvezménynek" minősíti, ha ezt a jogsérelmet nem követi el. Viszont szörnyű igazságtalanságnak véli, ha azoknak ezt a „kedvezményt" nem adhatja meg, akikkel szemben a jogsérelmet eleve e sem követhette. . .
Erre a sajátos logikára már csak egy példázattal felelhetek.
Azt mondja a mesebeli Nagyúr: elrendelem: akinek kék a szeme, szúrják ki!
Küldöttséget menesztenek hozzá á kék szeműek: - Fényességes Nagyúr, fájni fog! Meg azután hátrányos helyzetünkben nem is láthatjuk többé Fényességedet! Könyörülj rajtunk!
Mire a Fényességes Nagyúr: - Sajnállak benneteket, de nem tehetek semmit. Igazságos uratok vagyok, s igazságérzetem tiltja, hogy olyan kedvezményben részesítsem a kék szeműeket, amelyet nem adhatok meg másoknak, nem adhatok meg azoknak, akiknek ki sem akartam szúratni a szemét. . .
Még néhány részlet az idézett hozzászólásból:
"Maga a ,kedvezmény' szó is hazug ebben a vonatkozásban. Miért kedvezmény az, ha nem veszik ki a gyerekek szájából a kenyeret? Az adózási alapelv szerint is: adómentes a létminimum!"
"Elfogadhatatlan a hivatkozás arra a 2-3 százaléknyi családra, amely a gyerekek létminimumát sem keresi meg, tehát nem adózik. Ők semennyiben sem járnak rosszul! Viszont segélyben részesíteni őket, hogy ők is eltarthassák gyerekeiket, az már valóban nem az adórendszer dolga, hanem a szociálpolitikáé."
". . . Sokkal terjedelmesebb, dokumentált indoklásra is kész vagyok, most csak ennyiben igyekeztem alátámasztani azt a javaslatomat, hogy az elnökség, átérezve a szocializmus, a nemzeti jövő iránti felelősségét, az előterjesztést ebben a formában ne fogadja el!"
A három és fél órás vitán, melyen Békesi László képviselte a Pénzügyminisztériumot, a HNF országos elnökségének tagjai élesen bírálták az adótervet, megvalósításra alkalmatlannak ítélték.
Utána egyperces felállással adóztak az elhunyt Lékai László bíboros emlékének, majd további egy perc alatt személyi ügyben döntöttek.. Másnap a lapokban csak erről a két percről jelent meg tudósítás mintha az országos elnökség ezért ült volna össze -, a három és fél órás adóvitáról semmi. A HNF belső, az országos tanács tagjainak szerkesztett tájékoztatójában ugyanígy.
Egyébként a fenti fiskális érvelésnek közgazdasági fórum állásfoglalása is ellentmondott: "Az alacsony jövedelműeket az adózás nem érinti, emiatt nem kerülnének hátrányba eltartottak után járó adókedvezmény esetén."
Ami pedig az igazságosságot illeti, ugyancsak a Figyelő 1987. július 16-i számában olvashattam: a közteherviselés igazságtalanabb lenne az eddiginél is, "az átlagos jövedelemszinten élő családos keresők ugyanis a tervezet alapján mintegy másfélszer annyi adót fizetnek rájuk eső jövedelmi "fejadagjuk" után, mint a magas (tízezer forint feletti) jövedelemszinten élő keresők. Az adózás az alapszükségleteken felüli, úgynevezett szabad rendelkezésű jövedelmek összehasonlíthatatlanul nagyobb hányadát vonná el az alacsony vagy átlagos jövedelműektől, mint a jövedelmi ranglétra felső fokán állókétól."
Azóta e fogalmazás feltételes módja a kijelentő mód múlt idejévé alakult át.
Pulai Miklós nyilatkozik a Népszabadságnak: "a személyi jövedelemadó bevezetését a társadalmi igazságosság, az arányos közteherviselés vezérli." Ugyanakkor azt is kijelenti Pulai: „arra jelenleg nincs mód, hogy a személyi jövedelemadóból az eltartottak száma szerinti kedvezményeket adjunk." Egy közgazdász professzor figyelmezteti a lapot erre a képtelen ellentmondásra, a levelét azonban nem közlik.
Részletek egy feljegyzésből, melyet 1987 májusában az MSZMP Politikai Bizottságának minden tagja megkapott:
"A személyi jövedelemadó tervezete oly mértékben család- és gyermekellenes, hogy ennyire nyíltan antiszociális adóztatásra nincs példa a világon. Vezérszólamként használták a tervezet készítői: ,Ne keverjük össze az adóztatást a szociálpolitikával!' De egyetlen olyan példát sem mondhatnak a civilizált világból, ahol ne,kevernék', sőt ne építenék össze; ahol az eltartottak számára ennyire nem volnának tekintettel. Hiszen másként el sem képzelhető az igazságos, a teherbíráshoz alkalmazkodó adózás! . . ."
Részletes számításokat közölt ezek után a feljegyzés: már egyetlen gyermek igen szűken számított (évi harminchatezer forint) létminimumát a táblázatok szerint nyolcezer hétszáz forint adó terheli. Másik számítás: egy hatgyerekes apa elérte, hogy rengeteg különmunka árán családja a létminimumnak megfelelő színvonalon él, most az anya és a hat gyermek létminimumát kilencvenháromezer-hétszáz forint adóval sújtaná az adóterv.
"Ez lenne a világtörténelem legmagasabb gyermekadója." "Hangsúlyosan motiválja ezt a diszkriminációt, hogy az idáig is igazságtalanul megterhelt, az életszínvonal romlásában leginkább s legérzékenyebben érintett többgyermekes családokat sújtja, s épp amikor a világon a leghosszabb - harmincéves - demográfiai hullámvölgy mélyén tartunk. Ezt mélyítené tovább egy ilyen példátlanul gyermekellenes adórendszer bevezetése."
"Utánpótlásunk három évtizede sorvad, helyzetünk e tekintetben legrosszabb a világon. Az adóterv máris közhírű gyermekellenessége a pártpolitika gyermekellenességének minősül, s a családot züllesztő kórokat szaporítja - közvéleményt teremt."
"Gyermekadó bevezetése a mi helyzetünkben - nemzeti öngyilkosság."
"Szöges ellentétben áll az adóterv a munka szerinti elosztás"elvével is.
Voltaképp ezt a szocialista alapelvet hatályon kívül helyezi."
"Egész szellemében reformellenes. Méltánytalanul eltúlzott arányban sújtja a többletmunkát, a továbbdolgozó nyugdíjast. Nivellál."
"Az egyik legértékesebb állampolgári tulajdonságnak, a ,segíts magadon'-nak durva ellenösztönzője. (Kevés jövedelmüket kiegészítő nyugdíjasok, a létminimum alá szorult gyermekes családok sérelmére.)"
„Nyugaton az adórendszerek születése és karbantartása a pártviták, a pártsajtó kereszttüzében megy végbe. Ehhez nálunk végképp hiányzik minden demokratikus feltétel - bizonyítja az adóterv hibás prekoncepciókat erőltető, hosszú vajúdása."
"A kinyilvánított cél: a ,teljesítmény növelése', ,az igazságos közteherviselés'. Az eddigiekből világos: éppen ellenkező a várható hatás. Ellen ösztönzi a többletmunkát, a teljesítményt, s az eddigi legigazságtalanabb jövedelmi aránytalanságot: a gyermeket nevelő család súlyos terhelését képtelen és az egész világon példátlan arányban szándékolja megnövelni. "
A SZOT elnökségéhez 1987 májusában intézett, részletesen dokumentált beadványból:
"Hatgyermekes tervezőmérnök vagyok, feleségem szintén mérnök. . . Eddig abban a hitben voltunk, átlagon felüli vállalkozásunk találkozik a társadalom érdekével, különös kedvezményre nem tartottunk igényt (a családi pótlék a gyermekek eltartási költségének harmadát sem fedezi), most megérhetjük: a családi pótlékot meghaladó adót kell majd fizetnünk. .. Ezt a rendszert bátran nevezhetnénk progresszív gyerekadónak is! (Pl. ha egy háromgyerekes családba negyedik gyerek születik és az apa a korábbi életszínvonalat fenn akarja tartani, csak 35 százalékkal kell többet dolgoznia és évente negyven-ötvenezer forint többletadót kell fizetnie!) Én itt nem is elsősorban az arányos közteherviselés elvének durva megsértését, az eddig is erejükön felül teljesítő családokkal szembeni méltánytalanságot emelném ki, hanem azt, amihez ez a vak és ostoba fináncszemlélet vezethet: A gyermekes családok megnyomorítása a születések számának további erőteljes csökkenését idézheti elő, ami éppen ellentétes a népesedés politika meghirdetett céljaival."
Majd a részletes érvelés, indoklás után:
"Sajnálatos, hogy bár a fentebb megfogalmazotthoz hasonló észrevételek korábban is eljutottak már a Pénzügyminisztériumhoz (nekem is volt már egy korábbi felszólalásom, amit a Figyelő 1985. évi 52/53-as száma közölt), eddig ezeket az illetékesek figyelmen kívül hagyták. A Pénzügyminisztérium és a Tervhivatal sok magas rangú vezetője ebben a kérdésben tanúsított cinizmusba hajló makacs hajthatatlansága példátlan, ezek a vezetők önmagukat járatták le . . . A társadalom nem fogadhatja el az adószedők diktatúráját, hogy a dilettáns bürokratizmus jóvátehetetlen károkat okozzon!"

A Fényes Szellők Baráti Körének a Minisztertanácshoz intézett beadványából:
"… Miképpen vehetnénk adózási szempontból egy kalap alá egy családtalan, sok szabadidővel rendelkező s így különmunka vállalására is képes legényembert, és egy azonos korú és fizetésű családost, aki kéthárom gyermek felnevelését vállalta magára? Mindketten azonos nyugdíjat fognak élvezni, csakhogy az egyik semmit sem tett azért, hogy X év múlva legyen annyi ,munkaerő', amennyi nyugdíjának fedezetét megteremti, míg a másik verejtékkel gondoz, táplál, iskoláztat gyerekeket, akik felnövekedve nem csupán saját szüleik, de a könnyű életet élő családtalanok nyugdíjfedezetét is meg fogják aktív munkájukkal teremteni. Ez egyenlőtlenségnek épp elég, ne tetézzük újabb egyenlőtlenséggel . . . Az eltartottak számától független adózás a magyar népesedési helyzetet katasztrofálisan visszavetné…"
Ez idő tájt szerveződött a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, és már a szervezőbizottság is észrevételezte az adótervet, durván családellenes vonásait beadványokban tették szóvá.
Általános észrevételek:
"Nem az ideálishoz, a lehetségeshez mérve állítható, hogy a személyijövedelemadó-terv szűk látókörű és konzervatív. Szűk látókörű, mert csak a bevétel megszerzését tartja szem előtt, és közömbös a társadalompolitikai hatásokra. Konzervatív, mert fő törekvése a jelenlegi elosztási viszonyok konzerválása, a ,nemesi előjogok' átmentése. . . Az eltartottak figyelmen kívül hagyásával a rendszer elveti az arányos közteherviselés elvét."
A Grósz Károlyhoz intézett beadványból:
"... Az elkövetkező évek meg fogják hozni azt a felismerést, hogy a bevételi tervre épülő, a jövedelmek abszolút nagysága szerint adóztató, a preferenciákat jövedelemforrások szerint alkalmazó személyi jövedelemadó-rendszernél a társadalom számára előnyösebb egy olyan adórendszer, amelyben az adó mértéke döntően az egy főre (fogyasztási egységre) eső jövedelem nagyságától függ, és a preferenciák nem a jövedelem forrása, hanem a jövedelem felhasználás társadalmi hasznossága szerint érvényesülnek (gyermeknevelés, befektetések, megtakarítások ösztönzése, lakásépítés, tudományos tevékenység támogatása)."
A Csehák Judithoz intézett beadványból:

"A tervezett személyi jövedelemadó-rendszer adott egy főre eső jövedelem mellett annál nagyobb arányban és annál nagyobb összeget von el a keresőtől, minél több eltartottról gondoskodik az családjában. Pl. 100 Ft jövedelem mellett országosan átlagosan mintegy 30 Ft adóteher lenne, míg egy egykeresős hatgyermekes családban 3000 Ft egy főre eső havi jövedelem esetén e 100 Ft jövedelemre már 260 Ft adóteher jut. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy az adórendszer visszaveszi a hatgyermekes család teljes majdani felemelt családi pótlékát, s általában is a létminimum szintje alá szorítja azokat a sokgyermekes családokat, akik mindeddig - rengeteg többletmunkával ugyan, de önerejükből - el tudták tartani gyermekeiket, iskoláztatni tudták őket… De az adótervezet ellentmond a hatályos családjogi törvény előírásainak is, amennyiben nem ismeri el az állampolgár tartási kötelezettségét. . . Csak az eltartottak tartási költségeinek levonása után" fennmaradó jövedelem rész, tehát a szabadon elkölthető jövedelemrész adóztatható személyi jövedelemként."
Falra hányt borsószemek a képviselőkhöz intézett levelükből:
". . . Az Alkotmány szerint sem elfogadható, ha pl. az adórendszer diszkriminatív különbséget tesz állampolgár és állampolgár között, azon az alapon, hogy az illető kereső-e vagy eltartott. . . Gyakorlatilag csak a többlet jövedelemre családi és lakáskörülményeik miatt rászoruló lakossági csoportok (gyermekes családok, lakásszerzés előtt álló fiatalok és nem fiatalok) rovására valósít meg jövedelemátcsoportosítást . . . Visszavenné a gyermek után járó családi pótlékot. . . A gyes intézményének gyakorlati megszüntetését jelenti... Teljesítmény-visszatartó hatást eredményezne, ezért az adóbevétel abszolút összegének csökkenése is várható - a segélyigények ugrásszerű emelkedése mellett. . . Az ország jövője szempontjából legnagyobb terheket viselő rétegeket, csoportokat sújtja a többiekénél sokkalta nagyobb mértékben."
A Família Nagycsaládos Egyesület (Győr) állásfoglalásából:
". . . Méltánytalannak tartjuk a több gyermeket nevelő családoknak az új adórendszer általi, halmozottan hátrányos helyzetbe kényszerítését. .. Helyzetünket szinte reménytelennek érezzük... Számunkra az derül ki a tervezetből, hogy a jövő generáció fel nevelése, kiképzése luxus, hiszen minden eszközzel ellene ,ösztönöznek'. Vajon a hosszú távú népesedéspolitikának arra kell ösztönözni, hogy gyerek nélkül vagy egy gyermekkel éljenek a családok?...."

Egy választópolgár leveléből, melyet országgyűlési képviselőjéhez, dr. Biró Imre kanonokhoz intézett:. ..
"Már a régi Rómában tisztában voltak azzal, hogy több gyermeket nevelő embereket nem lehet ugyanazon mércék szerint adóztatni mint a gyermekteleneket. Ezért a több gyermeket (proles-t) nevelő ember adómentességet élvezett, mert a gyermekeivel adózott. Ők voltak a proletárok. Nehezen tudom elhinni, hogy a proletárok kései utódai egy önmagát proletár államnak nevező, ideológiájában a proletariátus érdekeiért küzdő társadalom adóztatási rendszeréből kifelejtse a proletárt aki gyermekeivel adózik. Sajnos, a szja bevezetésének tervével ezt tette. . :' .
Mellesleg én is írtam levelet Molnár Ferenc országgyűlési képviselőnek, amikor a parlamenti bizottságok szja tervezetét megvitató ülés újságtudósításában a következőt olvastam: "Molnár Ferenc úgy vélte, az adók kapcsán sok téves nézet látott napvilágot vagy legalább nyomdafestéket. Szerinte például Fekete Gyula Kritika-beli cikkét melyben a tervezett adót családellenesnek minősítette. a Népszabadságnak meg kellett volna cáfolnia."
Mint tudjuk, az idézett borsószemek leperegtek a falról. 1987. szeptember 19-én "az Országgyűlés a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvényjavaslatot a módosításokkal és a kiegészítésekkel tíz ellenszavazattal és huszonegy tartózkodással elfogadta. . ."
A következő levelet írtam akkor Molnár Ferencnek:

Tisztelt képviselő Úr!

Ön, egy parlamenti bizottság ülésén, elmarasztalóan szóvá tette, hogy a Kritika júliusi számában a személyi jövedelmiadó tervet én családellenesnek minősítettem. Arra kell következtetnem ebből, hogy Ön szerint nem családellenes a gyerekadó.
Noha a Parlament - szerencsénkre - nem osztotta az Ön véleményét és valamelyest mérsékelt a gyerekadón, s ezzel családellenes élén is tompított valamicskét, úgy gondolom, ez a kérdés még hosszú ideig napirenden marad.
A mi helyzetünkben - a világ legsúlyosabb népesedési helyzetében - ez a maradék gyerekadó is nemzeti öngyilkosság lehet, olyan képtelenül hátrányos helyzetbe hozza az aránytalanul nagyobb adóteherrel a már eddigi jövedelemelosztásban is halmozottan hátrányos helyzetű gyermekes családokat
Mintegy kéttucatnyi külföldi adórendszerrel összevetve kétségkívül a miénk a leggyerekellenesebb, legcsaládellenesebb, legantiszociálisabb, következésképpen: a legreakciósabb.
Ennek az állításomnak a bizonyítására a nyilvánosság előtt, Önnel szembenis, bármikor kész vagyok.

(Aláírás)

Választ nem kaptam. Természetesen így is fenntartom készségemet a bizonyításra.

Mi is történt azóta? Olyan látványosan igazolta az idő az adórendszert illető leggyakoribb kritikákat, bizonyítanom sem kell, hogy igazolta. Március elsején már ezt olvasom a Népszabadságban: "Az új adóeljárás tele van önellentmondással, ráadásul halmozottan hátrányosan érinti a társadalom lakásügyekben eddig és ezentúl is kiszolgáltatott csoportjait, rétegeit." "Az adóreform két hónapja debütált, s eddig több ezer értelmezési-állásfoglalási kérelem futott be a Pénzügyminisztériumhoz." "Átfogó szemléletváltozást" sürget a cikkíró.
Csak jelzésképpen: Magyar Nemzet, szeptember 27. "Már a személyi jövedelemadóról is kiderült: jelenlegi formájában senkinek sem jó." ". . . Az idén nagyon sok iparos mondott búcsút tevékenységének. Az első fél évben 19 ezer iparengedélyt adtak vissza, s 77 ezren szüneteltették munkájukat. . ."
Októberben a Parlament újra napirendre tűzte az adótörvényt de érdemben nem tárgyalta. "Egyértelmű a teljesítmény-visszafogás és az érdektelenség" - hirdeti a parlamenti beszámoló újságcíme.
Az ad hoc bizottság üléséről szóló beszámolóban olvasom: arra a javaslatra, hogy könnyítsenek legalább valamicskét a gyermekes családok méltánytalanul hátrányos helyzetén, "olyan álláspont alakult ki, hogy ennek megvalósítása nagy anyagi terhekkel járna, így bevezetése most nem indokolt". - Ez természetesen félrevezetés: a közteherviselés igazságos arányosítása egyetlen fillér külön teherrel sem járna. De hát a képviselők ma is ugyanazok, akik egy évvel ezelőtt a civilizált világ leggyerekellenesebb adótörvényét több mint kilencvenszázalékos többséggel elfogadták.
Mi vezettük be Európában elsőnek a családi pótlék rendszerét (1912), mi töröltük el elsőnek (1987), sőt még ezen is túltesz a gyerekadó. Jogi képtelenségek árán is: azt a jövedelemrészt is adóztatva, ami nem a keresőt illeti, hanem peresíthetően a családbeli eltartottakat. Taszítások a szakadék szélén, amikor évente már egy Mezőtúrt töröl le az ország térképéről a népességfogyás.
És az ígért tanulság?
Amíg ez a voluntarista politika, ez a pénzügyi kormányzat, ez a Parlament ezekkel a képviselőkkel. . . - azt hiszem, nem kell a tanulságot szájba rágnom, levonhatja mindenki magának. Hogy demokrácia, hogy "alsó" függelmi rendszer, hogy érdemi jogosítványok és garanciák nélkül nincs megújulás, arra bizonyíték most már a személyi jövedelmi adó hazai története is.
Pedig a kisinasok igazán megtették a magukét, rekedtre kiáltozták a torkukat, de azt ne higgyék a kisinasok, hogy a glasznoszty - kivált az ilyen szerényecske magyar adag belőle - demokrácia nélkül hatékony.
Erre bizony még Andersen sem gondolt: süket is a meztelen király.